Hiába a nyugdíjemelés, továbbra is az infláció után kullognak a magyar nyugdíjak
A kormány 2022. januárig visszamenőleg 1,5 százalékkal korrigálja márciusban a nyugdíjakat és a nyugdíjszerű ellátásokat – írta a dühös Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa.
A KSH gyorsjelentéséből kiderült, hogy a nyugdíjas fogyasztói kosárral számított éves infláció tavaly 15,2 százalék volt, s hiába emelkedtek a nyugdíjak 14 százalékkal, a reálértékük 1,2 százalékkal csökkent. A nyugdíjak emelése már 2021-ben is 0,3 százalékkal elmaradt a hivatalos inflációtól, s ezt azóta görgeti maga előtt a kormány – áll a szervezet közleményében.
A Nyuszet elvárja, hogy ezúttal a kormány ezt is pótolja. Elvárja továbbá, hogy a kormány a nyugdíjak emelésének rendszerét úgy szabályozza, hogy ha az éves tényleges nyugdíjas infláció meghaladja az adott év összes nyugdíjemelését, akkor a következő év márciusáig a különbséggel a nyugdíjemelést az adott év januárjáig visszamenőleg egészítse ki.
A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már
kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk
egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a
SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen. |