Nyissz

Most még csak aláírás történt, de nagy reményekkel számolt be a magyar miniszterelnök (Bukarestből) a Kaszpi-tenger azeri partjáról Magyarországra érkező villamos vezeték majdani megszületéséről. “Rock and roll” – kommentálta Orbán Viktor, jelentsen ez bármit is.

A magyar kormányfő szerint a világ leghosszabb tengeri alatti vezetéke lesz ez, ami az “ésszerű távolságon”, azaz háromezer kilométeren belüli Azerbajdzsánból hozná Magyarországra a “zöld” elektromos energiát.

Amikor az ember az ilyen hírek mögé néz, roppant viccesnek hat, hogy tulajdonképpen egyetlen eleme sincs úgy, ahogy az mondva vagyon. Ez a vezeték kétségtelenül jó hosszú lesz, tehát az ésszerű távolság ezek szerint 3.000 kilométerig értendő. Ennek nagyon örülhetünk, mert ennél már csak a Szahara van közelebb, ahol egyre több “zöld” energiát állítanak elő, s ha már ennyire tetszik Orbánnak a tenger alatti vezeték, akkor ez a sivatagi áramnál is adottnak tekinthető. Nagy kár viszont, hogy a leghosszabb vízi-kábelnek kijáró titulust az ausztrálok már lenyúlták, hiszen onnan éppen egy ötezer kilométeres tenger alatti vezeték épül Szingapúrig, ami tehát konkrétan ötször hosszabb, mint az Orbán-vezeték ténylegesen ezer kilométernyi víz alatti része. Ezen felül az még egy izgalmas kérdés, vajon az azeri energiatermelés 98 százalékát adó olaj és gáz fényében hogyan is kell értsük a “zöld” forradalmat, bár kétségtelen tény, hogy az ottani adottságok elvileg nem rosszak.

Nyilván előbb-utóbb lesz szalagátvágó ünnepség is, bár elsőre öt nemzet képviselői fognak odaállni, plusz az EU, ha már von der Leyen jelen volt a mostani aláíráskor. Szóval, lesz majd mit nyiszálni bőven. Innentől kezdve legfeljebb az jöhet közbe, hogy valaki egyszer netán magát a vezetéket nyisszantja el valamilyen geopolitikai megfontolásból, például a Fekete-tenger senkifenekén, azaz igazi nemzetközi vizeken. A malíciát félretéve, nyilván átgondolták ezt az illetékes biztonságpolitikai szakemberek, hiszen az elvileg olcsó, elvileg biztonságos és elvileg megbízható partnerektől érkező orosz olaj, illetve gáz is hosszú évtizedeken át szolgálta nemzetünk elvi fejlődését.

Különösen érdekessé teszi az azeri projektet, hogy Orbánék szerint a “zöld” áram elvileg azért nem jó áram, mert mi van akkor, ha nem süt a nap, vagy nem fúj a szél? Az azeri fényes szelek és napsütés felől nyilván semmi kétség, hiszen az akkor is van, amikor nincs, akár csak az orosz gáz és olaj. Hja, ‘anno’ a fiatal szovjet mérnökök hosszú évtizedekre előre tekintve dolgoztak.

A mostani orbáni “rock and roll” mutatós bizonyítéka az energia-mixünk diverzifikálásának, amely műszavak azt jelentik, hogy minél több energiaforrásra rendezkedjünk be. Az orbáni folklór szerint tehát több lábon kell álljunk, de semmiképp a sajátunkon!

Mi inkább gigantikus pénzeket áldozunk az energetikai hóbortjainkra, úgymint a katasztrofálisan környezetszennyező mátrai lignitre, a félbehagyott bős-nagymarosi vízerőmű kapcsán előállt kártérítésekre, avagy most éppen a soha meg nem térülő Paks II-re. Ez utóbbiban az a különösen szép, hogy a majdani új atomerőmű áramtermelését javarészt exportra szánjuk, tehát bőven lesz indokunk azeri áramot vásárolni.

Fentiek remélhetőleg alátámasztják kormányunk görcsös igyekezetét, miszerint az idehaza előállítható megújuló energiaforrások fejlesztését minden erővel korlátozni akarja. Ezért aztán nálunk nem épülhetnek szélerőművek, jóllehet a lapátokat felváltó hengeres szélsilók technológiája speciel magyar szakemberek ötletén alapszik. Ha valaki netán napenergiában gondolkodna, az egye is meg az áramát, mert azt bizony a magyar hálózatba nem fogja bekötni, az tuti! Aztán a magyar hulladéknak nagyon is kijár a földbe való eltemetés ceremóniája, és merő tiszteletlenség lenne azt elégetni, ahogy például a szegény bécsiek csinálják, így hát a rezsijük se tudott annyira felcsökkeni, mint a budapestieké.

Az orosz-ukrán háború igen sok tanulsággal szolgál. Ilyen például, hogy a nagy energiacentrumok, és a rájuk épülő vezetékes hálózatok mennyire sérülékenyek. Meglehet azonban, egyszer még áldani fogjuk Orbánék – jelenleg elátkozott – ötletét, hogy aki áramot állít elő, az gondoskodjon is annak elraktározásáról, hiszen ha minél több ponton válunk függetlenné a gigahálózatoktól, annál biztosabbak lehetünk abban, hogy a NER lovagrend gazdagítása nélkül is lehet energiánk.

bankski –