Meghalt a külügyminiszter

külügyminiszter Meghalt

Ugye, sokan emlékeznek még arra, amikor egyes szovjet elszólásokat a jereváni rádió híreiként emlegették. Manapság viszont tényleg roppant kínos dolgok történtek Jerevánban, mint például az, hogy a vendéglátó örmény miniszterelnök nem volt hajlandó aláírni a Keleti NATO-nak is nevezett hattagú (Örményország, Oroszország, Kazahsztán, Belarusz, Kirgizisztán, Tadzsikisztán) katonai tömörülés, az ún. Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete minapi soros ülésének zárónyilatkozatát.

A jereváni rádió helyett immár a Twitter adta közre azokat a videókat, amin Putyin éppen mérgesen az asztalhoz vágja a tollát, majd Pasinjan örmény elnök kifejezetten elhúzódik az orosz elnök mellől a hivatalos “családi” fotózáson, továbbá, ahogy Lukasenka fehérorosz elnök bambán szemlél tulajdonképpen mindent.

Lukasenka a bambaságon túl azonban kissé begombázhatott, ugyanis meglepően őszinte kifakadást tett, hogy t.i. “ha ne adj’ Isten Oroszország veszítene az ukrajnai műveletében, akkor valamennyien jogosan kerülünk a sírrögök alá”.

A fentiekről igen kevés szó esett a hazai sajtóban. A kormányoldalon nyilvánvalóan csend és hullaszag, de a liberális sajtó sem tudósította magát betegre a történtekről. (Amiben nincs se Orbán, se Gyurcsány, az Magyarországon sajnos nehezen tud hírré válni.)

Ehhez képest a jereváni történéseknek egy halottja mégis van, éspedig Makej fehérorosz külügyminiszter, aki egyébként hétfőn külön is asztalhoz ülni tervezett Lavrov nevű orosz kollégájával, amúgy mindketten Szíjjártó országos barátai.

Az egyelőre nem tudható, mi okozta Lukasenka egykori kabinetfőnökének a hirtelen halálát, de emlékeink között ott lehet, hogy amikor külügyminiszterré avanzsált, akkor örömében rokonszenvét fejezte ki a belarusz szabadságmozgalmak törekvései kapcsán, ám szóltak neki, hogy azok éppen leverés alatt vannak, így Makej gyorsan visszaigazolt Lukasenka kebelére.

Most netán annyi történhetett, hogy az elhalálozott külügyminiszter – még életében – nem hívta fel államfőjének figyelmét, hogy az orosz elnök nem szereti, ha valaki a bukását, pláne a katonai vereségét taglalja az eshetőségek sorában, de talán az is kimaradt az előzetes tájékoztatásból, hogy a vendéglátó örmény miniszterelnök éppen piszkosul zabos, hogy a katonai szövetségesei egy kicsit sem védték meg országát a nemrégi azeri agressziótól. Az már csak a jereváni rádió kishíre lehetett, hogy Tokajev kazah elnök viszont a békevágyát hangoztatta az ominózus gyűlésen. No, de félre az összeesküvés-elméletekkel!

A belarusz külügyminiszter meghalt, az ún. Keleti NATO viszont csak haldoklik. Mármint a háború áldozatain túl….

bankski –

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak