Orbán rúghatta ki Szalai Ádámot, az angol miniszterelnököt és a Kölcseys tanárokat is
Az ember csak kapkodja a fejét. Magyarországon tanárhiány közepette rúgnak ki tanárokat, mondván hogy ne pattogjanak! Svájcban az ünnepelt focistát, Szalai Ádámot rúgják ki a klubja keretéből, aminek az okát se tudjuk. Cristiano Ronaldo szinte ki van rúgva, mert páváskodik egy olyan edző palástja alatt, aki szemmel láthatóan be van rágva rá. Brüsszelben éjnek idején rúgják ki az egyik magyar EU-nagykövetet, mert valakinek kell a helye, miközben a magyar miniszterelnök ott tárgyal tőle kétszáz méterre a semmiről.
Ezt fejelték meg Pekingben, ahol több ezer vigyázzülésben ülő, és vezényszóra szavazgató pártfunkcionárius rezzenéstelen tekintete előtt ragadták meg a jelenlegi nagyfőnök balján helyet foglaló elődjét, és hajították ki a teremből, mint macskát székelni. Az ügy pikantériája, hogy a kirúgott egykori főnök másik oldalán ülő miniszterelnök tétován próbált valamit csinálni, de őt is leállították, s talán akkor még nem is tudta, hogy perceken belül ő is ki van rúgva.
Az ilyen látványos és sunyi kirúgásoknak többnyire az a szerepe, hogy mindenki más tanuljon belőle! Ha nem fogod be a szádat, avagy csak fintorogsz, mert nem tetszik a rendszer, akkor ki vagy rúgva!
Ehhez képest Londonban tucatjával mondtak le mindenféle főemberek az elmúlt hetekben, mert úgy gondolták, hogy erkölcsileg ez a helyes, ha valamivel nem tudnak azonosulni.
Szeretném, ha Magyarországon a kirúgások idejét a lemondások korszaka váltaná fel. Például távoznának azok, akik a világ legmagasabb energiatarifáit működtetik akkor, amikor éppen lenyugszanak a viszonyok, és azok is, akik a nehézségeket arra használják fel, hogy egy fokozattal lejjebb szorítsák a magyar béreket. Ha mégsem, akkor viszont a nép álljon a sarkára, és rúgja ki ezt a kártékony bagázst!
– bankski –
A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már
kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk
egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a
SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen. |