Nem sztrájkolnak, csak demonstrálnak Debrecenben a gyógyszergyártók, jelentsen ez bármit

demonstráció

Elege lett az elhúzódó tárgyalásokból a debreceni TEVA dolgozóinak, ezért kedden délután demonstrációt tartanak a gyár előtt.

Miközben több gyógyszergyárnál már megegyeztek a VDSZ-szel az évközi bérkompenzációkról, a TEVA a tárgyalásokon eddig nem reagált konkrétumokkal a VDSZ debreceni szakszervezetének érdemi javaslataira.

A keddre szervezett demonstrációval a szakszervezet a cég döntéshozatalát szeretné felgyorsítani, mert a brutális infláció és a rezsiköltség megemelkedése sokaknak már jelentős megélhetési problémát jelent.

Felhívásukban a TEVA munkavállalói elvárják, hogy a munkáltató vegye figyelembe a megélhetési költségek drasztikus emelkedését! Évközi béremeléssel vagy bérkompenzációval reagáljon a rendkívüli helyzetre!

Azért döntött a szakszervezet a demonstráció mellett, hogy a tárgyalóasztalnál valódi megállapodás születhessen. Így most a cég vezetésén múlik, meddig feszítik a húrt.

Elfogyott a munkavállalók türelme, és ha kedden nem lesz tárgyalás érdemi emelésről, akkor a szakszervezet megy tovább – hangsúlyozta Székely Tamás, a VDSZ elnöke.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak