Tiszta politika. Van egy komoly fejlődéstörténeten átment régi ünnepünk, amelyhez az évszázadok során hozzátapadt némi villanós-durrogós szemfényvesztés, ezáltal könnyen válhatott a politikai cirkusz tárgyává. Ha ezt megspékeljük egy bolond különakciójával, akkor el is jutottunk 2022 valóságába.

Augusztus 20-ának mai koreográfiájának alapjait Mária Teréziának köszönhetjük, aki visszaszerezte a magyarságnak Szent István mumifikálódott jobb kezét, s ezzel kitörölte az idegen rabsághoz igazodott népünk örökké könnyes szemeit. A katolikus legendárium egy körmenetet is csatolt az ünnep lebonyolításához, mígnem később a proletárdiktatúra önmaga alapszabálya előtti tisztelgéssé avatta, s hogy értelmet is adjon a dolgoknak a jólétet jelképező új kenyér ügyével szolgáltatott további tartalmat.

Manapság is van egy zászlófelvonás, egy tisztavatás, valamint egy katonai parádé, lévén a kaszinómilliárdos hadügyminiszterünk szerint katonanemzet vagyunk. Ez minden bizonnyal így van, bár a magyar hadsereg utóbbi fél évezrede leginkább a vereségek jegyében telt, hol önállóan (pl. 1849-ben és 1919-ben), hol pedig a katonailag ugyancsak brutálisan vesztes németek csatlósaként (pl. két világháborúban). Ha valakinek ez nem elég, a háziasszonyi dicsőségekben is bővelkedő köztársasági elnökünk mindenkit megvígasztalt azzal, miszerint nem az számít, hogy hol állunk, hanem az, hogy egyáltalán vagyunk. Mitagadás, kiválóságaink fenti szellemi teljesítménye alapján a létünket akár önmagában is csodaként élhetjük meg.

No, de felejtsük el a mindennapok háborús fenyegetéseit, a katasztrofális szociális állapotunkat, továbbá az ország ‘de facto’ kiszáradását, s fussunk neki minden idők legköltségesebb káprázatának, a budapesti, s ennek melléleteként a vidéki tűzijátékoknak!

Ugyancsak régi tanács, hogy ha nem akarsz cselekedni, akkor hozzál létre egy bizottságot. Magyarországon ezt operatív törzseknek hívják, hiszen a bizottság az olyan brüsszeliesen polgárias hangzású, bezzeg egy katonanemzetnek törzse van, ahogy az ősmagyarok is törzsekből álltak. Nos, az ünnep kapcsán felállított operatív törzs először úgy határozott, hogy mindent a rendezőkre bíz, akik viszont kellően összecsinálták magukat a rájuk omló kizárólagos felelősségtől, s az aktuális időjárást is alig eltalálni képes meteorológusok mögé bújva szuttyogtak az érkező időjárási front mindenféle fenyegetéseiről.

Mit tehet ilyenkor egy operatív törzs? Nyilván lefúj mindent, ideértve a katolikusok körkörös bohóckodását is. Illetve dehogy fújt le mindent, hiszen csak egy héttel tolta el a tűzijátékok időpontját, amely gyakorlatot akár a végtelenségig ismételgethet. Hát igen! Bátraké a szerencse.

Szóval, valamikor csak el lesz puffogtatva a már rég kifizetett megannyi játékrakéta, igaz immár nem az ünnep részeként, hanem csak úgy. Hadd szóljon, aztán mindenki gondoljon, amit akar!

Ehhez a szerencsétlenkedéshez zárkózott fel egy félnótás szegedi önkormányzati képviselő, aki az ünnepet egy mindent elsöprő traktoros gazdatüntetéssel akarta megfejelni, kicsit megfeledkezve arról az ökölszabályról, miszerint a Facebookon mutatkozó sok ezer potenciális résztvevő általában ötven bámészkodóként szokott realizálódni. (Ez most is megvalósult.)

A valóság további szelete, hogy a nyár derekától kezdve bedurvuló megélhetési válság még rosszabb perspektívái igencsak sokak kedvét vették el a féktelen káprázatoktól, s bő kétszázezeren írták alá a vígasságok felfüggesztését szorgalmazó kiáltványt, illetve ezt is látva, több önkormányzat előre lemondott a költségvetésüket igencsak megtépázó fény- és hangjelenségekről. Valóban, amikor épp lekapcsolni készülnek az áramot az iskolákban, tényleg nem a legjobb polgármesteri üzenet az ablakon kifelé hajigálni a közpénzt. (Frivol, de el lehet azt lopni másként is.)

Ám a verbális görögtűz nem maradhatott el!

A kormánypárti sajtó rögtön gyurcsányozós üzemmódba váltott, hogy milyen fantasztikusan emberiek a döntéshozói, mivel nem hajtják az embereket az időjárás vágóhídjára, mint azt tette hősük, minden liberális magyar legliberálisabbja az egyébként is gyászos 2006-os esztendőben. Ha már halált kell osztani, akkor ott vannak erre a lepusztult kórházaink, továbbá a megélhetési ellehetetlenülés ugyancsak ezrével szedi a maga áldozatait, például az öngyilkos devizahitelesek révén. A lényeg, hogy a tűzijáték kapcsán ne legyen semmi felróható!

A liberális sajtó szokása szerint nem mond semmit, csak fel-felbüfög valami orbánozós szöveget, bezzegezi az eleve lemondott húszadikákat és hasonlók. Ja, és visszautasítgatja a gyermeteg gyurcsányozást.

Tehát minden más a címlapokra kerül, mintsem az, hogy az illetékesek a közintézmények ezreinek bezárását fontolgatják; az uszoda-nagyhatalomnak hitt Magyarország szinte minden medencéjére hamarosan lakat kerül; cégek tízezrei közelednek a padlófogáshoz; az infláció már most láthatóan megduplázódik…. szóval arról, hogy az egekbe szökő árak már az idén kivégzik a családi költségvetéseket. Ezek a problémák legfeljebb a ‘kisszínes’ hírek rovataiba kerülhetnek bele.

Ám, hogy a válságról válságra bukdácsoló, az embereket elszegényítő, a természetet kinyíró kapitalizmus hívei jobban érezhessék magukat, a gazdagok ebből a córeszből is még gazdagabban jöhetnek ki, hiszen például az egekbe ugró rezsiköltségek egyúttal káprázatos GDP-emelkedést fognak produkálni. Szóval, bőven lesz itt még látvány.

bankski –