A friss hazai sajtót és médiát átpásztázva a fenti kifejezésnek szinte nyoma sincs, sem a kormányoldali, sem pedig a liberális sajtóban. Ezzel szemben az EU többi országában toronymagasan vezető hír, hogy az Európai Bizottság közreadta a kívánatos politikai téziseit, amelyek négy pontban vázolják a tömb energiapolitikáinak sürgős és gyökeres átalakítását.

Kétségtelen, az EU létrejöttét is nagy mértékben egy tömeggyilkos diktátornak köszönheti, amint most is egy véres háború lendít óriásit Európa legfeszítőbb problémáinak megoldásán. Sajnos, az Adolf Hitler által kezdeményezett világégés az egyik kiemelt oka volt a későbbi német-francia megbékélésnek, mi több, a két nemzet által működtetett ‘tengely’ kialakulásának, ami magával ragadta a kontinens legtöbb országát. Nem mellesleg az EU elődszervezetei épp a szén- és az atomenergia terén vállalt közösségek voltak, illetve az első igazán közös politika épp az élelmiszergazdaság terén alakult ki. Most Vlagyimir Putyin ukrán agressziója ébresztette rá a ma már sokkal fejlettebb EU-t, hogy vége a kényelmes üzletelgetéseknek, és nagyhatalomhoz méltó önállóságot kell megteremtenie az energia és az élelmiszerek frontjain.

A címben jelzett szójáték erre utal: töltsük fel Európát új erőforrásokkal!

A szándék nem új, de az igen, hogy a szájkaraték múltával ezt most meg is kell csinálni. Az EU a világ motorjának tekinthető a 2030-ra, illetve 2050-re tervezett célok szintjén, amelyek közös lényege, hogy az évszázadunk közepére érjük el a fosszilis, tehát szén-alapú energiatermelés beszüntetését, ezzel megakadályozva a fölgolyó visszafordíthatatlan felforrósodását! Az említett célokhoz tartozó vállalásokkal az európai kormányok még úgy-ahogy eleget tesznek a szerényebb eredményekhez tartozó remények szintjén, de minden komolyabb politikus belső világában ott maradt a kétely, hogy t.i. az igazi áttörést vajon hogyan is fogjuk elérni?

Nos, a legelső válaszok végre születőben vannak.

Az EU négy pontjának legelső tétele az energiahatékonyság drasztikus megemelése. Ez lényegében a fel nem használt energia arányának növelését jelenti, kevésbé elegánsan szólva energiatakarékosságot. Ebben bizony óriási tartalékok vannak, hiszen egy egységnyi nemzeti jövedelem előállításához Magyarországon sajnos kétszer annyi energiát használunk fel, mint ahogy az Nyugat-Európában szokásos. Még szembeötlőbb, hogy a lakosságában harmad-akkora, és egy nagyságrenddel (értsd: 10x) fejletlenebb Oroszország viszont csak gázból jóval többet éget el, mint az EU tagországai összesen. Örömmel tölt el az a hasonlóság, hogy az ISZOMM politikai programjának idevágó elemei élén ugyancsak az energiahatékonyság szerepel. Itt jegyzem meg, hogy az energiahatékonyság kérdéséhez nagyban hozzátartozik az energiafaló cement-üveg-tégla/cserép ‘szentháromságot’ kikezdő új típusú építőelemek gyors karrierje, tehát az inkább természetes, illetve akár eddig hulladékként kezelt anyagokat használó építőipar.

A második legfontosabb tétel az energiaforrások sokrétűvé tétele úgy a beszerzés, mint az előállítás terén. Az ISZOMM programja ezzel szintén egybevág, jóllehet mi erősebben koncentrálunk az energiatermelésre. Az EU az orosz agressziót követően azonnal megkezdte a lehetséges más szállítókkal való tárgyalásokat, s ezek igen gyors eredményeket hoztak mind a kőolaj, mind pedig a földgáz esetében, s még többet ígérnek középtávon, hosszabb távon pedig magát a megoldást. Megjegyzendő azonban, hogy a rekord-magasra törő árakban komoly szerepet játszanak az oroszokon túli egyéb embargók, így például Irán továbbra sem vehet részt a nemzetközi olajkereskedelemben, s a világ legnagyobb olajtartalékai – amelyek Venezuelában találhatók – alighanem örökre a föld alatt maradnak. A nyugati nagytőke által uralt olajóriások ugyanis engedelmesen alávetik magukat a különböző szankciós rendelkezéseknek, cserébe viszont most is felfoghatatlan profitokat vághatnak zsebre. Úgy is mondhatjuk, hogy az USA által működtetett nemzetközi olajkartell sikeresen kiszorít mindenki mást a piacról, amelynek a fosszilis ‘záróráig’ még hátra lévő negyedszázadnyi időben kizárólagos előjogai lesznek.

A diverzifikáció része azonban az is, hogy a fejlett nyugati világ azon öt országa, ideértve Magyarországot, amelyek a nukleáris kapacitásaikban orosz üzemanyagot használnak, a továbbiakban az USA-tól kell vásárolják a szükséges utánpótlásokat. (Ez egyszersmind azt jelenti, hogy a magyar kormány retorikáján, valamint az oroszok esetleges szándékain túl gyakorlatilag senki nem számol a jelenleg elképzelt Paks II-vel.)

Az EU új erőforrásokat célzó stratégiájának harmadik eleme a megújuló energiák iránti elkötelezettség szintjének drasztikus emelése. Ez ugyancsak kedves az ISZOMM szívének, hiszen mi is ezen a gondolati síkon haladunk, jóllehet az idetartozó források ‘keveréke’ nyilván eltér nálunk és máshol. A jövőt mi a ‘zöldhidrogén’ terén látjuk, vagyis a szél és a nap, vagy a biológia által adott energiát nem közvetlenül a hálózatba szánjuk, hanem azt hidrogén formájában javasoljuk elraktározni, ami pedig igény szerint visszaégethető vízzé. Külön fejezet a geotermikus energia, amely elsősorban a fűtés-hűtés viszonylatában játszik szerepet oly módon, hogy a környezetünkben (földben, levegőben, vízben) lévő hőt télen kivesszük, nyáron pedig visszaadjuk, ráadásul egyre nagyobb hatékonysággal. Szóval, hajrá EU!

Az EU által javasolt megoldás negyedik tétele a szolidaritás, amit egyelőre előzékenyen “kölcsönös fedezeti megoldásoknak” hívnak. Arról van szó, hogy a továbbiakban ne lehessen olyan, hogy az egyik tagország ül az energiatartalékain, miközben a másik valamilyen sokkszerű oknál (pl. meghibásodásnál) fogva éppen fizikai hiányt szenved. Ez a újhullámos ‘KGST’ igenis hasznos lehet, hiszen egy szükséges eszközt emel be az amúgy sem szabad piacként működő rendszerekbe.

A fenti négy tétel nyilván csak a kezdet, és mindegyiknél sok bonyodalmat kell még kezelni. Ezeken felül van még néhány életszerű, ám megoldásra váró kérdés. Ilyen például, vajon tartható-e az a pazarlás, hogy az emberi “testeket” a maguk 50-100 kilós súlyukkal egyre nehezebb eszközökkel szállítjuk? Okos dolog-e, hogy napjaink autói akár két-három tonnásak, szemben a korábban megszokott, jellemzően egy tonna alattiakkal? Ugyanilyen forró téma, hogy vajon pont a termőföldekre kell-e telepíteni a nap-paneleket, avagy inkább a temérdek lapostetőt vonjuk be a képleteinkbe?

Ugyancsak fontos kérdés, hogy a mostani új lendület mit jelent az emberek energiaszegénysége szempontjából. Még nincsenek közösen elfogadott léptékek, de azokat az embereket, családokat tekintjük energiaszegénynek, akik, illetve amelyek jövedelmének 30-40 százaléknál nagyobb részét viszi el az energia- és vízszámla. Az ISZOMM egyébként egyenesen azt javasolja, hogy egy adott mértékig mindenki ingyen juthasson a szükséges energiához, s csak az e feletti részért kelljen – akár növekvő léptékben – fizetni. Mielőtt bárki a szívéhez kapna, vegyük figyelembe, hogy tulajdonképpen már most is ilyesmiknek vagyunk tanúi például az üzemanyagárak magyarországi befagyasztásakor, hiszen egy hazai autós lényegében feleannyit fizet a kutaknál mint más, közeli országokban, magyarul a vásárolt benzin felét ingyen kapjuk. Ez a hivatkozás annyiban fontos, hogy az EU friss javaslata szerint nagyon is elképzelhető, hogy az energiadíjaknak legyen felső határuk. Ennek mértéke pedig csak politikai döntés kérdése.

Végül a kapitalizmus szerelmeseit szeretném felrázni, hogy a reáliák szintjén nincsnek gyors változások az energiaárakban. A drámai, akár egy éven belül tízszeres különbségek a kereset mesterséges leszorításán, vagy a kínálat brutális szűkítése révén adódnak, ráadásul az egyes energiahordozók ára legfőképp csak az elrendelt árképletek folytán változik. Így például az EU-ban a földgáz ára az olaj árára vezethető vissza, az áramár pedig egyenesen következik a földgáz áraiból, s mindez meg van tetézve egy még bonyolultabb széndioxid-kibocsátáshoz kötött elszámolási rendszerrel, amelyben a cégek és a lakosság külön kategóriákat képeznek. Ha már egyszer az energetikában még jóindulattal sem beszélhettünk semmiféle szabad piacról, sőt versenyről se nagyon, hanem ezt az egész komplexumot a nagy cégek igényei szerint alakítja a politika, akkor nyugodtan tehetnénk akár ésszerűvé és igazságossá is.

Az EU erről kellene szóljon! Ez pedig rajtunk (is) múlik.

Szanyi Tibor