A magyar liszt ára megint szép lesz

liszt

Az Index Hollandiában élő olvasója fotózta le, hogy az országba importált magyar finomlisztet 4 kilogramm/2 eurós áron árulják. Ebből kiindulva egy kilogramm liszt összesen fél euróba, 188 forintba kerül.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) fogyasztói átlagárakra vonatkozó adatai szerint a liszt kilónkénti ára idén januárban volt a csúcson – 242 forint –, majd a kormánydöntést követően februárban 211 forintra csökkent.

A kisebb holland áfa miatt olcsóbb a magyar liszt Venlóban: az EU honlapja szerint Hollandiában kétféle áfakulcs van (általános és kedvezményes, 21, illetve 9 százalék), míg az EU-ban Magyarországon a legmagasabb az áfa mértéke (27 százalék).

A gyártó honlapja szerint áfa nélkül 157 forint a liszt kilónkénti ára a hollandoknál, ezt felszorozva az ottani áfakulccsal 758,67 forint lenne a 4 kilogramm – szemben a közel 800 forintos magyar árral.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak