Jövő hónapban a társasházi közösköltségek is emelkednek

áremelkedés közös költség társasházak

 

Továbbra is nagy probléma az alacsony részvételi arány a társasházi közgyűléseken, sőt a járvány óta, még inkább csökkent a tulajdonosi aktivitás – írja a vg.hu.

Azért is fontos a közgyűlések megtartása, mert az utóbbi években, a 2020 tavaszától több hullámban fellobbant járvány miatt egyes lakóközösségek már 3 éve nem gyűltek össze. Ennek következtében elmaradt a korábbi évek lezárása, a beszámolók elfogadása, illetve a közös terek világítása és fűtése nem drágult, de minden más igen, a szolgáltatások és anyagbeszerzések ára összességében mintegy 15%-os pluszkiadást jelent már.

Az idei közös költség emelése tehát elkerülhetetlennek látszik, különösen ott, ahol évek óta nem emeltek árat a rezsicsökkentés és az elmaradt közgyűlések miatt.

Életszerű megoldás a tervezett költségvetésbe 30%-os tartalékot beépíteni, hogy a közös képviselő és a vele együttműködő számvizsgáló bizottság újabb és újabb társasházi közgyűlések összehívása nélkül, önállóan képes legyen dönteni.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak