Pál Éva (ISZOMM): „Minden elismerésem a mentősöknek és az egészségügyben dolgozóknak!”
Saját példáján keresztül tapasztalta a népszerű énekesnő az egészségügy tragikus állapotát, mégis hálás a szakszemélyzetnek, amiért az éjjel közepén megszabadították fájdalmaitól.
Az ex-Neoton Familia-tag, Pál Éva énekes a hétvégi kampánytalálkozóit már eleve betegen tartotta meg Csepelen és Soroksáron, pénteken ugyanis kiment a bokája, de úgy gondolta, ez nem lesz akadálya, hogy szavazóival találkozzon.
„Péntek reggel már nem tudtam ĺábra állni. Persze engem, mint országgyűlési képviselőjelöltet kemény fából faragtak, így némi segítséggel szombaton délelőtt is nagy szeretettel vártam, vártuk kávékkal, lufikkal az érdeklődőket.” – mondta Pál Éva.
Azonban az egész hétvégés megpróbáltatást már nem bírta ki a lába, vasárnap estére olyan állapotba került, hogy mentőt kellett hívnia. Ekkor kezdődött el a kálváriája.
„Megjött a mentő, szép, vadiúj kocsi. Puha pihe hordágyon feküdtem, elindultunk. Eddig is mondtam, hogy nem foltozgatni kell az utakat, hanem egyszer kell jól megcsinálni, de az úton néha nem tudtam eldönteni, melyik mezőn szlalomozunk. Fájós dagadt lábam a levegőben tartva próbáltam ellensúlyozni az ütéseket és arra gondoltam: egy gerincsérült útja felérhet egy trauma-ismétlődéssel.”
A kórházba beérve azonban meglepve tapasztalta, hogy az éjjel közepén, túl sok műszakon és szemben tucatnyi beteggel a személyzet – az orvosoktól az ápolókon át a betegszállítókig – mind emberségesen és hozzáértően foglalkoztak vele és a többi beteggel is.
„Hajnal negyed 2-re én is túl voltam a röntgeneken, de inkább az ott szolgálatban lévőket sajnáltam, hogy ezt kell átélniük, megoldaniuk minden nap nem életképes fizetésért! Micsoda lélekgyilkolás! Minden tiszteletem és megválasztott országgyűlési képviselőként is az ők és mi jóllétünkért fogok harcolni!”
A hálás énekes végül még vicces „használati útmutatót” is adott a csepeli és soroksári szavazóknak április 3-ára:
„Mi lentről építkezünk. Keresse a sorban az utolsót (7.), de alulról az ELSŐT!” – mondta a fájdalmaitól megszabadított Pál Éva.
A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már
kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk
egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a
SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen. |