Érdekes fejtegetések hangulatában találjuk a liberális sajtót, amelynek egyik vezérszónoka, Petsching Mária Zita, úgyis mint a magyar neoliberalizmus örökös zászlóvivője megtalálta a mai gazdasági káosz legfőbb okát, jelesül a jöveidelmkiáramlást. Szóval, szerinte az a baj, hogy egy kevéske pénzhez jutott a társadalom egyharmada.

Kétségtelen, igen szép költségvetési kiadási tételt jelent a 13. havi nyugdíj folyósítása és ezzel egyidőben a gyermekes családok szja-visszatérítése, azonban azt kevésbé kellene gondoljuk, hogy ezek képesek lennének megborítani a gazdasági egyensúlyt, pusztán az állítólagos keresletnövelő hatásuk folytán.

Elfogadhatjuk, hogy forintban mérve valóban számottevően megemelkedtek a kiskereskedelmi forgalmi adatok, jóllehet a mennyiségi növekedésnek kevésbé látjuk a nyomát. Sarkos példaként az élelmiszerárak emelkedése látszólag a kereslet növekedését mutatja, valójában pedig a kevesebbért többet fizetünk, ráadásul áfástul.

Sajnos nincsenek igazi kimutatások arról, hogy az állami költekezésnek nevezett jövedelmi kifizetések konkrétan mire lettek elköltve, ha egyáltalán. Gyanítom, minden nyugdíjasnál, minden családban vannak húzódó, vagy kifizetetlen, de most esetleg rendezhető tételek, legyen az villanyszámla, törlesztőrészlet, ingatlanadó, avagy kisebb baráti kölcsönök, de az sem kizárt, hogy a kevés tehetősebb ember inkább tartalékba helyezte a kapott pénzt. Nyilván, egyesek gyorsan vettek valami régóta áhított terméket, például egy jobb mobiltelefont, egy szőnyeget, vagy lecserélték a csöpögő csapot, de ennek a súlya elhanyagolható.

Megjegyzendő egyúttal, hogy a mostani kifizetések csupán a tavalyi infláció által megtépázott jövedelmeket pótolják vissza valamelyest, ugyanakkor az idei infláció eddigi mértéke már most a keresetek reálértékének csökkenésébe torkollott, miközben az állam minden egyes nap többet és többet kaszál az egyre magasabb árak csillagászati áfájából.

Úgy is mondhatnánk, hogy a jövedelem-infláció-áfabevétel szentháromságában eddig is és ezután is a nép volt/van/lesz szivatóra téve. Az állam köszöni szépen, ebben e meccsben jól áll.

Az állami költekezés szintjén inkább aggódhatnánk a Covid-beszerzések teljesen felesleges tételei (pl. lélegeztetőgépek), a nagyvállalatoknak kifizetett temérdek támogatás, a NER-kompatibilis iparágak (pl. szálloda) ész nélküli kedvezményezése, amelyek együttesen úgy terhelik meg a költségvetést, hogy abból semmi nem térül vissza.

Petschingék szerint tehát ami a tőketulajdonosoknak jutott, azt rendben van, ami viszont az embereknek, az nincs rendben.

Hasonló logikát vélhetünk felfedezni a hivatásos ellenzék elképzeléseiben is, például a minimálbér szja-mentesítése tárgyában. Az egyébként rokonszenvesen hangzó tételnek azonban az a legsúlyosabb problémája, hogy a munkaadók (értsd: tőkések) fokozott terhelése helyett állami bevételről mondanánk le, ami nyilván rontja az államháztartás egyenlegét, cserébe a neoliberális kórus megint pattoghat a szerinte felesleges dolgozói jövedelemkiáramlás miatt.

A kormány valóban megérdemli a fejére olvasást a roppant pazarló és korrupt működése miatt, ám ennél is nagyobb bűn, amikor az ellenzéki megmondó-brigád ennek ódiumát a népekre varrja, akik azért “bűnösek”, mert egy kicsinyke kompenzációhoz jutottak a folyamatosan romló életszínvonaluk árnyékában.

– bankski –