A járvány kezdete óta sokkal többet költünk gázra, villanyra és vízre

koronavírus lakhatás lakhatási válság

A lakhatási költségek, a rezsiköltségek a háztartások kiadásainak több mint ötödét, 22,7 százalékát tették ki 2020-ban, ami a 2 százalékpontos növekedés 2019-hez képest az Eurostat adatai alapján.

Tehát vízre, villanyra, gázra, tüzelőanyagokra jóval többet költöttünk 2020-ban, mint egy évvel ezelőtt.

Ugyanakkor nem csak hazánkra jellemző ez a tendencia, az Eurostat szerint ugyanis a szigorító intézkedések hatására az Európai Unió összes tagállamban hasonló a helyzet, viszont a magyar háztartások nagyjából 3 százalékponttal kevesebbet fordítanak lakhatási költségekre az EU-átlaghoz képest. Ezzel szemben élelmiszerekre és alkoholmentes italokra többet költenek a magyarok, mint az EU többi országában átlagosan.

A koronavírus miatt bevezetett korlátozások azonban más területeken is megtették a hatásukat Magyarországon.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak