8 százalékos is lehet az infláció, ha nem lép valamit az állam

ár növekedés infláció megszorítások pénzromlás

 

Gulyás Gergely a kormányinfón cáfolta Tállai András kijelentését, hogy a pénzromlásból az emberek semmit nem érzékelnek, természetesen ezt mindenki érzi, aki nem Tállai András.

Csaba László úgy véli, a Pénzügyminisztériumban is komolyan kellene venni a jegybanki becslést, egyben mérsékelni a választási költekezést  – olvasható Az ATV-n.

A közgazdász szerint az embereknek sajnos még magasabb inflációval kell számolniuk.
A civilnek készülnie kell arra, hogy ez az 5% körüli éves infláció különösen a következő 3 hónapban ennél sokkal több lesz, a 8 %-ot biztos, hogy el fogja érni – szögezte le a közgazdász.

Csaba László szerint bármi lesz is a jövő évi választások eredménye, megszorító politika fog érvényesülni, aminek egyik része az infláció, a másik pedig az állami kifizetések visszafogása.

Fotó: Shutterstock

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak