Ellopták a lelkész házát Angliában

csalás ingatlan lakásügy lopás

 

Mike Hall tiszteletes azért autózott haza Lutonba, mert a szomszédai felhívták, hogy fura dolgok történnek a háza körül, és mire hazaért, a bútorai eltűntek, és valaki megkezdte a ház felújítását, Hall később megtudta, hogy ellopták az adatait, és azokkal visszaélve eladták a házát – írja a 24.hu.

A lelkész a bejárati ajtóhoz ment, a kulcsa azonban már nem illett a zárba. Egy vadidegen férfi nyitott ajtót. A lelkész otthona teljesen üres volt, eltűntek a bútorok, a szőnyegek, és a függönyök. A férfi, aki ajtót nyitott, azt mondta, ő egy építőmunkás, aki éppen felújítást végez az új tulajdonos megbízásából.

A munkás a megbízóját felhívta, aki a helyszínre érve közölte Hallal, hogy a házat egy hónapja megvette, úgyhogy távozzon, mert éppen magánlaksértést követ el.

Mivel a helyi földhivatalban augusztus 4-i hatállyal valóban bejegyezték az ingatlanra az új tulajdonos tulajdonjogát, a rendőrök széttárták a karjukat, és közölték Hallal, hogy nem tehetnek mást, meg kell kérniük, hogy hagyja el a házat.

A lelkész azonban nem csak egy ügyvédett keresett meg, hanem a BBC-t is, mire a rendőrség csalás elleni osztálya nyomozást indított az ügyben. Kiderült, hogy valaki egy hamis jogosítvánnyal adta ki magát Hallnak, bankszámlát nyitott a férfi nevében, majd 131.000 fontért eladta a házat, mely így jogilag az új tulajdonosé lett.

Fotó: Getty Images

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak