Mostoha munkakörülmények miatt halt meg egy munkás

baleset dolgozó Haláleset munkahely munkáltató munkás

Elhunyt a munkás, akihez főnöke nem engedett mentőt hívni – írja az atv.hu

Egy borsodi telephelyen állványcsövekkel dolgozó munkás elesett, és eszméletét vesztette, de főnöke nem engedte, hogy a kollégái értesítsék a mentőket.

A vezető azért nem akarta, hogy mentők érkezzenek a sérülthöz, mert munkabaleset miatt kellett volna felelnie. Ehelyett az eszméletlen férfi fiát szólította fel, hogy vigye kórházba édesapját, de az agyzúzódást és többszörös koponyatörést szenvedett munkás életét nem tudták megmenteni.

A lap szerint a dolgozó a balesetkor nem viselt védősisakot, és a munkakörülmények sem voltak megfelelőek: a telephelyen nem működött a világítás, az alján pedig gödrök és vízelnyelők is nyitva álltak.

A Kazincbarcikai Járásbíróság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt vizsgálja meg az esetet.

Fotó: MTI

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak