Székely Sándor: „Az ISZOMM szocializmust akar”
Székely beszélt a zebraminimum kezdeményezéséről is, aminek elfogadása után, egy korszerű szabályozás fog vonatkozni a magyarországi zebrák létesítésére, működtetésére.
Székely beszélt a zebraminimum kezdeményezéséről is, aminek elfogadása után, egy korszerű szabályozás fog vonatkozni a magyarországi zebrák létesítésére, működtetésére.
Székely Sándor a zebraminimum bizottság tagjaként a Magyar Vakok és Gyengénlátók Szövetségének javaslatait vitatta meg közlekedési szakemberekkel
Egy anyát és két gyermekét sodorta el a zebrán egy teherautó csütörtök reggel Rádon
Évente átlagosan 2500 gyalogost ütnek el közútjainkon, közülük 150 ember életét veszti a balesetben.
2020-ban 699 embert gázoltak el a hazai közutakon. 2019-ben pedig naponta három embert gázoltak halálra Magyarországon.
Gyalogos-átkelőhelyeket festenek újra a VII. kerületben az Andrássy úton 2021. április 20-án.
A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a gyalogos nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.