Jogszerű a tanárok hétfői sztrájkja
A pedagógusok délelőtt nyolc és tíz óra között tarthatnak figyelmeztető akciót a nem jogerős ítélet szerint.
A pedagógusok délelőtt nyolc és tíz óra között tarthatnak figyelmeztető akciót a nem jogerős ítélet szerint.
Szolidaritási autós felvonulást szervez a Szakszervezetek Együttműkôdési fóruma január 31-én az oktatási figyelmeztető sztrájk napján
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezet és a Pedagógusok Szakszervezet a tegnapi nap is tárgyalt az Emberi Erőforrások Minisztériumával, de sajnos megegyezni még mindig nem tudtak – írja az eduline.hu.
Két szakszervezet közös sztrájkbizottsága január 24-én, ma délután újabb sztrájktárgyalást tart a kormánnyal – írja az mfor.hu.
Csak úgy beszüntette a munkát csütörtök reggel a bukaresti közszállítási vállalat dolgozóinak egy része a szakszervezet felszólítására- írja a maszol.ro.
Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöksége úgy döntött, hogy a pedagógus társadalom melletti szolidaritása és a MASZSZ tagszervezeteinek minél eredményesebb bértárgyalásai érdekében figyelmeztető demonstrációt tart január 31-én
Franciaországban a mai napra történelmi sztrájkot hiredettek ki, mert az iskolalátogatási szabályok nem megfelelőek – írja a 24.hu.
Az Accenture vállalat austini telephelyén dolgozó Facebook-moderátorok komoly bérkatasztrófával néznek szembe, és sokan a fizetésük elmaradása miatt is panaszkodnak, munkabeszüntetéssel is fenyegetőznek, amennyiben nem fordul jobbra a helyzetük – írja a vg.hu.
A szentgotthárdi Opel gyárból írt levelet egy ott dolgozó, az elégedetlenségük miatt – írja a nyugat.hu.
A bértárgyalások meghiúsulása miatt szentgotthárdi Opel-gyárban működő két szakszervezet sztrájkbizottságot alapított – értesült a Nyugat.hu. Az üzemben szeptemberben kezdődtek a bértárgyalások. A francia tulajdonos két évre akarja megkötni a bérmegállapodást, a lap információja szerint a szakszervezetek a 2022-re vonatkozó javaslatot jóvá is hagyták volna, ám 2023-ra olyan ajánlatot kaptak, amit a dolgozók nem fogadnak el az érdekképviseletek igényfelmérése szerint. A szentgotthárdi Opel-gyár több mint harmincéves működése során nem volt sztrájk az üzemben, most viszont ezt sem zárják ki a szakszervezetek.