37 ezer forintnyi dínár lesz a minimálnyugdíj Szerbiában
Ezzel az állam és a társadalom nagy fokú szolidaritást és felelősséget tanúsít ez a csoport felé
Ezzel az állam és a társadalom nagy fokú szolidaritást és felelősséget tanúsít ez a csoport felé
A rászoruló emberekről már tíz éve próbál gondoskodni egy athéni szervezet.
Szerda délután hosszan tartó betegség után, 65 éves korában meghalt Juan Joya Borja, vagyis El Risitas.
A várhatóan 2024-ben induló budapesti oktatás nyilván világszínvonalú lesz, bár még nem tudni, hogy kiket képezve.
A vizsgálatot végző járványügyi szakember egyértelműen kijelentette: Nem igazolható, hogy a vírus átadódhatott a rendezvény során.
4650 forintnyi dollárra emelik fel a állami dolgozók legkisebb órabérét Amerikában
Az idénymunkás fizetés mélyen alatta van a dán statisztikai hivatal által mért, az adott szektorban megkereshető összeggel
A vezérigazgató azt vallotta, hogy az érintett nők nem szolgáltattak bizonyítékot arra, hogy tényleg akkor van a menstruációjuk.
A tavalyi évben 5 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta a 2019-ben jegyzett 3,9 százalékról
Bulgáriában megbukott Orbán egykori harcostársa. Egy televíziós celeb alakíthat kormányt Bulgáriában