Tehát Magyarország megszűnik szuverén országnak lenni, és a legdurvább az, hogy ezt a lakosság nagy része még észre sem fogja venni. Sőt, aki erre felhívja a figyelmet, azt le fogják ostobázni, nácizni, fideszezni.
Kapitány István, Bujdosó Andrea, Orbán Anita – hogy csak a legsúlyosabb neveket említsük – a legnagyobb energetikai és távközlési multicégek éléről érkeznek a magyar kormányba.
A választó pedig újra komolyan veszi az egészet. Szavaz, lelkesedik, vitatkozik, majd nézi, ahogy a szereplők lecserélődnek, a működés viszont marad. Az átverés nem látványos, nem is titkolt, inkább megszokott: mindig van új arc, csak a kapitalizmus nem kér belőle újat.
A Szolidaritás Pártja ezért tárgyalásokat kezdeményez a Magyar Munkáspárt vezetésével, hogy közös választ adjanak a kialakuló helyzetre.
A falvakban közben kiürültek a kocsmák. Nem azért, mert hirtelen mindenki egészségtudatos lett, hanem mert nincs rá pénz. Ez az a mondat, amit semmilyen kormányzati kommunikáció nem tud felülírni.
Heti Hetesbe se való ócska vicc, hogy a magyar politika úgy tesz, mintha erkölcsi forradalom zajlana, miközben ugyanazok az emberek váltogatják a szerepeiket. Van ahol ezt árulásnak nevezik, az ilyen tipusú mrffiállamokban levágjak az ilyen emberek tökeit, beledarálják a csontjait a disznók ételébe, és a családjtagjait pedig felgyújtják. Nálunk az ilyeneknek szavazóik, követőik, vásárlóik és rajongóik vannak, ez Magyarország, a zordon Kárpátok népe.
Ha a Fidesz akár csak egy szavazattal győzni fog a közelgő választásokon, akkor örömre semmi okunk nem lesz, hiszen ezer ok lenne rá, hogy megbukjanak.
A probléma tehát nem egyszerűen az, hogy valaki megszólal. Hanem az, hogy mikor, milyen módon, és milyen következményekkel teszi ezt. A hitelesség nemcsak a kimondott szavakból áll, hanem abból az útból is, amely odáig vezet.
A magyar történelemben az áruló egy visszatérő szerep. Időről időre előlép, botrányt kavar, majd – a legnagyobb meglepetésre – nem eltűnik, hanem főszereplővé válik. Mintha nem is az lenne a kérdés, hogy ki árult el kit, hanem az, hogy ki tudja ezt a legérdekesebben elmesélni.
És amikor majd megkérdezik, hogy mi történt április 12-én, a válasz valószínűleg nem az lesz, hogy ki nyert. Hanem az, hogy ki tudta hangosabban elmondani, hogy miért nem ő veszített.
