Összefoglalva tehát elmondható, hogy az alkoholisztikus jóllét a mai magyar viszonyok között teljességgel biztosított, s ebből azok sem maradnak ki, akik elutasítják a munka alapú társadalom-felfogást. A vonatkozó nemzeti egységet tehát sem az idő, sem a politikai forgószelek nem tudják megbontani.
Orbán tehát lement kutyába, cserébe pedig kutyavacsoráját kapott. Mindenki boldog. Most már legfeljebb kutyabajunk lehet.
A dubaji modell a jövőorientált erős kizsákmányolásra épít. Dubajra tehát különösen igaz a mondás, hogy gazdagnak lenni jó, szegénynek lenni nem jó. Akár csak Budapesten!
A COP28 azonban egyebekben is döntött, azaz a gazdagok felállítanak egy szerény pénzalapot, amely a fejlődő világot érő klímakatasztrófa enyhítését szolgálná. Össze is dobtak egy akkora összeget, ami az ukrán front egy (1!) napi lövöldözéseinek közvetlen költségével azonos, csak hogy a fontossági sorrendet is lássuk!
Kétségtelen, az 1969 nyarára datált esemény idején az emberiség ma élő egyedeinek a fele még meg sem született, így mindenféleképp történelemről beszélünk.
A szankcióknak valóban nincs önálló értelmük, ám nem is önmagukban vannak. A szankciók a háborúskodás eszköztárához tartoznak, s nem a fegyveres csatáktól függetlenül, hanem azok részeként, akkor is, ha történetesen éppen nincs éleslövészet. Az, hogy az ellenfelet minden lehetséges eszközzel el akarjuk vágni a szóba jöhető erőforrásoktól, az a háború szempontjából akkor is indokolható, ha éppen mérsékelt sikerességű vagy egyenesen sikertelen.
Marx egykoron azt mondta, hogy “Világ dolgozói, egyesüljetek!” A Marxot kihasználó szélsőségesek a dolgozókat proletárokra “fordították”, Orbán viszont ezt most megvalósítani látszik, azaz a magyar munkahelyeken egyesíti a világ dolgozóit, valamint pont úgy működteti a kapitalizmust, ahogy azt Marx elsöprendő szörnyűségként leírta.
A kiéheztetés kegyetlensége azonban nem Mátyás találmánya volt. Ez közismert módszer az emberiség kialakulása óta, legfeljebb a könyörtelenség szintje változik. Úgy is mondhatjuk, hogy “emberi” vonás.
A vita most egy frissen, elnöki szinten is jóváhagyott orosz történelemtankönyv lakonikus kijelentései okán szakadt fel újra, amely az 1956-os szovjet katonai beavatkozást az akkori fasiszta hordák kiiktatásával indokolja.
