A hazai közoktatás sajátosan úgy tálalja, hogy a civilizáció kezdete 6 ezer évvel ezelőttre nyúlik vissza. Kialakulását konkrétan a suméroknak tulajdonítják, akik közösségi alapon városias településeket hoztak létre. Hogy honnan keveredtek elő a sumérok, azt meglehetős köd borítja, viszont 1994-ben nagyjából totálisan felborult a történelemtudomány ezen ága, amikor is egy török földműves ekéje valami keménybe botlott. Azóta kiderült, hogy emberünk egy több hektáron elterülő, még annak idején tudatosan elásott, így egészen jó állapotban megmaradt városra bukkant, amely a Göbekli Tepe elnevezést kapta.

Göbekli Tepe pontosabb megfejtése azóta is várat magára, de annyi egészen bizonyos, hogy szerkezete elképesztő pontossággal a csillagokra van hangolva, ezen felül pedig egyértelműen aktív mezőgazdaságot ábrázoló kőfaragványok sokaságát tartalmazza. És most ugrik a majom a vízbe: a hatalmas épületegyüttes 12 ezer éves.

A magyar diákok viszont erről gyakorlatilag azóta sem értesültek, így ha valaki mostanság hagyja abba a történelem, illetve földrajz iskolai tanulását, az alighanem úgy száll majd egyszer sírba, hogy elődeihez hasonlóan fogalma sem lesz arról, miért is alakult úgy sok minden, ahogy azt ma civilizációs klímaváltozásként ismerünk, pontosabban arról, hogy tulajdonképpen mihez képest változik a klímánk, illetve a civilizációnk?

Nos, az északi félteke mai éghajlata bizony 12 ezer évvel ezelőtt alakult ki, azaz Göbekli Tepe megépülésének és elhantolásának idején. A tudomány durván ezer éves kiterjedésre becsüli azt az időszakot, amit Younger Dryas-nak neveznek (magyar megfelelője nincs), jobb híján egy akkortájt megjelent alpesi virágról elnevezve. Tehát nagyjából 12 ezer évvel ezelőtt bő egy évezreden át formálódva kerekedett ki az a klíma, amit ma a Föld nevű bolygóhoz társítunk.

Az a bizonyos ezer évet felölelő időszak viszont meglehetősen mozgalmas lehetett. A legerősebb gyanú szerint abban a tág időablakban a Tauridákhoz tartozó meteorraj legalább egyszer, de inkább évente jó sokszor hatalmas becsapódásokkal tűzdelte meg glóbuszunkat, s a felszabaduló kinetikus energia felolvasztotta az összes jeget az északi féltekén, majd a felszálló por és hamu olyan sötétséget és fagyot teremtett, hogy gyakorlatilag minden kipusztult. (A legnagyobb becsapódási krátert Grönlandon fedezték fel – az azóta rátelepült jég alatt.) Az emberi emlékezet alighanem erre utal, amikor özönvízről és Atlantisz elmerüléséről beszélünk, illetve ugyanennek a jelenség-sornak tulajdoníthatók azok a leletek, amelyek a gyapjas mamutok és még jó pár állatfaj akár étkezés közbeni mélyhűtéséről árulkodnak.

Nos, a történészek legfeljebb az említett gigantikus kataklizmáig látnak vissza, s az ezt megelőző időszakokkal kapcsolatban inkább százezer, vagy millió éves, homályos tűréshatárokkal dolgoznak. Akárhogy is volt, vagy van, a mai felszíni vizeink, köztük a Balaton kialakulását a 12 ezer évvel ezelőtti klimatikus őrület idejére tehetjük, azaz a civilizációnak tekinthető korunk (egyesek szerint globális újrakezdés) elejére. A kutatások azonban egészen tisztességesen feltárták a nemzeti tavunk teljes eddigi életpályáját.

Eszerint a Balaton vízmélysége alsó hangon +/- 5 méteres kilengésekkel alakult, egészen a római korig, amikor is a Krisztus utáni harmadik évszázad vége felé a derék római légiók – merő hajózási okokból – egyszerűen lecsapolták, konkrétan nagyjából arra a szintre, amit ma is ismerünk. A népvándorlás azonban nem tett jót a kiépített csatornának, s a tihanyi apátság alapkőletételének idején már jó 3 méterrel magasabb vízállás valószínűsíthető, olyannyira, hogy akkor Tihany egy szigetet képezett (Szigligettel együtt, amire a neve is utal). A következő évszázadokban a vízszint további 3 méterrel emelkedett, ezáltal a síkabb, somogyi területek olyasféle, ám óriási mocsárvilághoz hasonlíthattak, mint a mai Kis-Balaton világa. Az 1800-as évek közepétől fogva azonban megindult a rendszeres csapolás, majd a múlt század húszas éveiben eldőlt a tó optimálisnak mondott, mesterséges vízmagassága, a híres siófoki 100 cm, amit legutóbb 2019-ben elvi 20 centiméterrel megemeltek.

2023 júniusában tehát most pont ott tartunk, amit mai tudásunkkal a lehető legjobbnak vélünk, azaz 1 centiméterrel e fölött, ezért aztán elővigyázatosságból ismét megnyitották a siófoki zsilipet, hogy a balatonvíz úgymond feleslege a Dunába távozzon.

Mondhatnánk persze akár azt is, hogy akiket ilyen vízállás mellett elöntene a Balaton, azok nagy valószínűséggel mindannyiunk tómedrébe építkeztek, tehát hulljon a férgese! Ennél azonban a NER (és bizony a megelőző kormányok) nagyvonalúbbak, tehát aligha lesz bárkinek komolyabb bántódása. A tónak annál inkább, hiszen annak nemcsak vízmagassága, hanem partja is van, amit egyre több helyen megmagasítanak, feltöltenek, felköveznek stb, ezáltal a vízi élővilágot a szó legszorosabb értelmében elválasztják a környezetétől. Ahogy a dolgok ma állnak, hamarosan lesz egy körbebetonozott hatalmas lavórunk, amely szép lassan végső pusztulásnak indul.

Kezdhetjük pingálni a fejfát, hogy élt 12 ezer évet. Béke poraira, mert ott élővíz előbb-utóbb nem lesz.

Grün –