Az idei Valentin-napon robbant a hír, hogy az Európai Parlament megszavazta az Európai Bizottság kezdeményezését, miszerint 2035-től az EU betiltja az új benzines és dízeles autók forgalmazását, s gyakorlatilag a tisztán elektromos autózás felé veszi az irányt. Ahhoz, hogy az ilyesmit tényként kezeljük, még kell a tagországok kormányainak, tehát az Európai Tanácsnak a rábólintása is, ami viszont Németország fejcsóválása közepette élből megakadt. A gyors kompromisszum most az lett, hogy a sokak számára romantikus motorhangtól mégse kell elbúcsúznunk, amennyiben áttérünk a szintetikus, ún. e-üzemanyagok használatára, amint erről még bővebben szó lesz.

A sokat emlegetett német autóipar nyilván nem szívesen felejti el Nikolaus August Otto és Rudolf Diesel urak közel másfél évszázados találmányait, amelyek az idők során egyre fejlettebbek és bonyolultabbak lettek, viszont ugyanezen idő alatt a német magas technológiák hordozóivá is váltak, hogy csak Ferdinand Porsche úr további hozzájárulására utaljunk.

Érdekes mozzanat, hogy a gőzgépeket felváltó belsőégésű motorok már a hőskorban találkoztak az elektromos autózás által támasztott konkurenciával, azonban a villanyhajtás bármennyire is egyszerűbb, az energiatárolás nehézségei hamar lenyomták ezt a formát. Következett hát a benzinesek és a dízelek egy évszázados egyeduralma, majd a régi ötlet, tehát az elektromos hajtás feléledt csipkerózsika-álmából, s az akkumulátortechnológiák robbanásszerű fejlődése, de nem kevésbé a környezetvédelmi megfontolások folytán ma már sokan a jövő fő irányának tartják.

Ehhez képest fennakadhat a szemünk azon, hogy egy francia feltaláló, bizonyos Philippe Lebon úr már egy 1799-es (!) szabadalma mentén azt jósolta, hogy a motorizációs jövő a hidrogéné lesz, de elsőre megelégedett a dihidrogén és a metán keverékével, mint üzemanyaggal. A különböző, hidrogént is tartalmazó hajtógázok aztán elképesztő változatosságra tettek szert, sőt, még a benzines motorok világába is betörtek valamelyest, mígnem az ezredfordulón két párhuzamos koncepció debütált. Az egyik egy belső égésű kialakítás, a másik pedig egy elektromos motort meghajtó üzemanyagcellás megoldás volt. Ez utóbbi terén a legnagyobb autómárkák fantáziája is beindult, azonban egyelőre szerény sikerrel. Sőt, a Tesla autók atyja, Elon Musk úr egyenesen leidiótázta a hidrogéncellás törekvőket.

A mai trendek szerint a hidrogénhajtás elsősorban ott kap teret, ahol a napi rendszerességű, és/vagy azonos helyeken való töltés megoldott, így például a városi buszok, a kötöttpályás járművek, vagy a kamionok világában. A személyautóknak látszólag marad a hagyományos üzemanyag, illetve újabban az otthoni, avagy egyre több benzinkúton való elektromos feltöltés.

Egy apró kitekintést megérdemelnek a bioüzemanyagok, amiket az EU-ban 6-8 százalékig kötelező belekeverni az ásványolaj mellé. Elvileg jó ötletnek tűnhet, hiszen a nagyüzemi növénytermesztés, illetve ennek melléktermékei akár adhatnak ilyen mértékű “feleslegeket”, azonban nagyobb a baj, amikor pálmaolajat és hasonlókat adagolnak a naftához. Sajnos, ez az üzletág világszerte elképesztő ökológiai pusztítással járt, ami azért borzalmas, mert az őserdők kivágásán túl a helyükbe lépő monokultúra a biodiverzitás drámai leépülését, magyarul állat- és növényfajok elképesztő méretű kihalását eredményezték.

A mai motorizáció viszont mindenképpen az akkumulátorok reneszánszára támaszkodik. Az eredendően ólomakkumulátorok nyugdíjazásával indultak meg a ritkafém alapú fejlesztések, de ezeken felül laboratóriumi szinten ezernyi potenciális megoldás van az innovációs keltetőkben. A mai összkép mégis lehangoló, mert a nyugati nagyvárosok valamicskét tisztább levegőjének az árát a fejlődő világ világ fizeti meg, a szükséges ásványok kitermelése során előálló rettenetes környezeti káraival.

Ígéret ide, ígéret oda, az elektromos autók sajnos ma még jóval drágábbak a hagyományos belsőégésű társaikhoz képest. Az akkus hatótáv általában elég gyenge, a tankolás igen nehézkes, és mindennek tetejében a feltöltés nem is igazán olcsó. Nagy gond még, hogy a pár év alatt lestrapálódó akkumulátorok cseréje majdnem egy normál autó árával vetekszik, ezért aztán egyre jobb pozíciókat nyernek a hibridek.

A fejlődés azonban töretlen, miközben a régi megoldások is jól tartják magukat. Ebbe a versengésbe keveredett újabb kompromisszumkén az e-üzemanyag, amit az elektro-üzemanyag elnevezés rövidítéseként használunk. Az a lényege, hogy a levegő széndioxidtartalmát megfogva, megújuló forrásokból nyert áram segítségével szintetikus benzint, vagy gázolajat állítunk elő. Ezt a technológiát azonban egyszerűbb kivitelezni, mint a szabályszerűségét betartani, ugyanis a szükséges széndioxidot egyesek földgáz elégetésével képzelik el, továbbá szénerőművekkel előállított áramot használnának a benzinné/dízellé alakításhoz. Így persze az e-üzemanyag az értelmét veszti, ám ha valóban légköri széndioxid a nyersanyag, és valóban szél/napenergia adja hozzá a szükséges áramot, akkor ez egy igen ígéretes felállás. A kapitalizmus szerelmesei szerint – persze – ez egyelőre és viszonylagosan drága mulatság, de sajnos az ő szemükben a Föd kizsákmányolása és tönkretétele úgymond “ingyen” van.

Az eredeti hírre visszakanyarodva azonban az benne a jó, hogy a sok százmilliós darabszámban már meglévő, illetve 2035-ig még bővülő autóállomány működtetését egyre zöldebb alapokra tereli, miközben folyamatos és hasznos versenyt támaszt a drágaságából mégis csak veszítő elektromos autózásnak.

– bankski –