Mint megírtuk, az ISZOMM aláírásgyűjtést indított a a 250 ezer forintos minimálbérért, amely vállalásuk a párt választási programjának egyik sarokpontja. Dávid Ferenc a Népszavában hosszú sorokon át kritizálta az ISZOMM javaslatát, múlt héten pedig élőben csaptak össze az ATV reggeli magazinjában.

Lassan három hete, hogy Dávid Ferenc írása megjelent. Székely múlt héten úgy gondolta, hogy a válaszcikkét közli a Népszava, de nem ez történt.  Székely azt írta, hogy ez méltányos időkeret a válasza közlésére, ezért most itt közöljük válaszát Dávid Ferencnek.

Székely Sándor: (Havi 250 fixszel…) … az ember könnyen viccel.

A minimálbér kérdése egyféle búvópatakként bújik elő a belpolitikai diskurzusban. Ám az picit sem vicc!

Még tavaly jelentette be Dobrev Klára, hogy ő már el is intézte az európai minimálbér kérdését, amivel pártom, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom erősen vitába szállt, különösen azon az ágon, miszerint a normális minimálbéreket, illetve béreket idehaza kell kiharcolnunk, semmint a brüsszeli malmok lassú és eleve kompromisszumos őrlésére várni.

Az idén februárban persze megszólalt a kormány is, amennyiben simán jóváhagyta a munkaadók arcpirító ajánlatát, tehát az érdemi emelés helyett még az inflációval sem korrigált. Emögött nyilván az a szándék húzódik meg, hogy jövőre, a választási évben látszatra egy nagyobbat tudjon lépni.

Mindezekhez képest az ISZOMM politikai programjának sarkalatos pontja egy olyan minimálbér elérése, ami a létminimumon túlmutat. Mi azt mondjuk, hogy a minimálbér azért legyen nettó 250.000 forint, mert dolgozónként egy gyermekkel számolva ma ennyiből lehet élni Magyarországon.

A munkásmozgalom egyik nagy tanulsága a bérharcok szokványos kezdete, hogy t.i. a munkaadók, s az általuk mozgatott szakértők a dolgozók követeléseit – kórusban – lehetetlennek, utópisztikusnak, demagógnak, populistának stb-nek minősítik. Így van ez 1886, azaz a 8 órás munkaidő követelésének kezdete óta, olyannyira, hogy helyenként még a mai napig is véresen kell küzdeni érte – lásd a rabszolgatörvény körüli csatákat.

Ebbe a sorba illeszthető Dávid Ferencnek, a DK elnöki tanácsadójának írása is, jóllehet ő jóval kevésbé kategorikusan fogalmaz, mit sokan mások. Azért az udvarias “nem!” jól hallható.

A vitánk azonban egyelőre nem szakmai, hanem színtisztán politikai, mondhatnánk világnézeti különbségekből indul. Magyarországon ugyanis a rendszerváltás óta axiomatikusan égették be a köztudatba, hogy a kapitalizmus logikái szerint először a tőkéseket kell jóllakatni, utána az államot, s ha marad valami, az esetleg lehet a dolgozóké. Mi ezt fordítva képzeljük, habár a mai követelésünk szerényen megáll a méltányosság és az egyenlőség szintjén. A szereplőket egyenrangúaknak tételezzük, s ezt nevezzük korunk szocializmusának. Erre törekszünk.

Mindazonáltal eszünkbe se jut, hogy a mai magyar Országgyűlés (és/vagy kormány, illetve hivatalos ellenzéke) elfogadná a havi nettó 250.000 forintos minimálbér-politikánkat. Ez az Országgyűlés volt ugyanis az, amely eredendően ‘kvázi’ csont nélkül – t.i. az én egyedüli, következetes ellenszavazatommal – megszavazta a kormány rendkívüli jogrendre vonatkozó akaratát, hasonlóképpen az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt, s legutóbb a 25 év alattiak korlátozott adómentességét is. Ám ez csak a felszín. A mai magyar Országgyűlés tagjainak nagy többsége ugyanis valamilyen szinten vállalkozó (értsd: munkaadó), s ezért inkább az lenne a képtelenség, ha a dolgozók helyzetének érdemi, nagyságrendi javításával foglalkoznának. (Az ISZOMM relatíve kényelmes helyzetben van, hiszen sorainkban leginkább munkavállalók vannak, s durván minden másodikunk egyúttal súlyos devizahitel-károsult is.)

A vitának azonban rengeteg ága-boga van.

A gazdagok fokozott megadóztatásával szemben semmi kifogásunk nincs, mindazonáltal a mai ellenzék hallgat az adó- és járulékpolitika esetlegesen gyökeres átalakításáról, holott az ISZOMM világosan leszögezte, hogy a jövedelempolitikájához a maihoz képest egészen más elvonási és újraelosztási rendszer szükséges.

Dávid Ferenc feltételezéseitől eltérően viszont inkább tartózkodóak vagyunk az adómentességek terén, ideértve a minimálbér adómentességét is. A dolgozók ugyanis értelemszerűen mindig nettó munkabérben állapodnak meg, amit aztán a bérszámfejtők bruttóban fejeznek ki. Márpedig az adókedvezmények sajnos a legtöbb esetben – az alku részeként – a munkaadók zsebében landolnak. Álláspontunk tehát az, hogy mindent meg lehet vitatni, mindenféle adó- és járulékpolitikákról szívesen tárgyalunk, de a mi matekunknak csak az lehet a vége, hogy a nap végén legkevesebb 250.000 forint maradjon a dolgozók zsebében!

Hasonlóképpen, a feltétel nélküli alapjövedelem iránt is csak korlátozott lelkesedéssel vagyunk. Legfőképp azért, mert a vonatkozó felvetések, ötletek, vázlatok igen sokfélék, s többségükben egyáltalán nem látjuk biztosítva például a társadalombiztosításhoz fűződő igények kielégítését.

A mi cölöpeink bizony jövedelmi alapokon állnak. Köszönöm Dávid Ferencnek, hogy mélyebben is áttekintette a politikai programunkat, s igen jól mondja, hogy abban bizony sokkal több van, mint a nettó 250.000 forintos minimálbér. Igen, az csak a társadalmi minimum.

A DK elnöki tanácsadója azonban az olvasóra bízza a törekvéseink kivitelezhetőségének eldöntését, hozzátéve néhány kalkulációt, hogy szerinte miért nem. Mi is az olvasókhoz fordulunk egy másik, jellemző számpárral. A 250.000 forintos minimálbér az egy dolgozóra jutó GDP egyhatoda. És feltesszük a kérdést: mi abban a lehetetlen, hogy a magyar dolgozók az általuk megtermelt GDP legalább 16 %-át munkabérként megkapják?

Székely Sándor, országgyűlési képviselő, az ISZOMM pártigazgatója