A nagyszemű boldogtalan sakkoslány megint legyőzött mindenkit

Hazai Kultúra

Az Apple TV Luckyja egy kissé túlforgatott bűnügyi minisorozat, amelynek utolsó részét szerdán mutatta be a strema. Van benne pénz, bántalmazó anya és apa, menekülés, plüssmackó, átverés, FBI, szőke nő és természetesen egy rakás olyan helyzet, amelyből normális ember valószínűleg már az első részben nem kerülne ki élve.

Arról szólna igazándibúl, hogyan lehet megszökni attól az élettől, amit a szüleink szántak nekünk.

Lucky egy fiatal nő, akit mindenki üldöz, akinek nincs sok vesztenivalója, viszont van esze, ügyessége és némi szerencséje. Lucky, hihi. Anya Taylor-Joy pedig pontosan azt tudja, amit már A vezércselben is megmutatott: úgy képes intelligenciát és elszántságot mutatni, hogy közben a karakter nem válik Tomb Radiderré. Spoiler. Lucky nem azért menekül meg, mert legyőz mindenkit, hanem mert gondolkodik, alkalmazkodik és néha – tényleg – szerencséje van.

Lucky pasijának az anyja, Annette Bening egészen más típusú játékos. Ő nem menekül. Ő irányít. Ha kell, manipulál, ha kell, fenyeget, ha kell, öl. Látszólag a fia érdekeit képviseli, valójában azonban ugyanúgy használja őt, ahogy Lucky életében is használják egymást az emberek.

A Lucky egyik gondolata az, hogy a gyerekek egyszer csak rájönnek: a szüleik nem feltétlenül szeretik őket úgy, ahogy azt egy szülőtől elvárnánk. Lehet, hogy csak szükségük van rájuk. Egy apa a lányát használja, egy anya a fiát a saját gyerekükben elsősorban eszközt látnak. Megint spoiler, hogy lehet egyáltalán apának nevezni egy embert aki az úszni nem tudó gyerekét beugrasztja a medencébe azzal, hogy a jó emberek úgyis kimentik? Ami után jöhet a lehúzás, átverés, stikli.

A Rómeó és Júliában a szülők állnak a szerelmesek útjában, mert két ellenséges családhoz tartoznak, sorozatunkban is ez a helyzet, és persze itt is halál lesz a vége. A Luckyban a saját szüleik által rájuk osztott szerepből kell kitörniük. És amikor erre rájönnek, tulajdonképpen ugyanazt teszik, amit minden fiatalnak előbb-utóbb meg kell tennie: elkezdik élni a saját életüket.

Akik szeretik a sorozatokban a hibákat, azok szépen teleírhatják jegyzetfüzetüket, mert hibából akad bőven. Mégis, egy FBI akcióban, amelyben százak vesznek részt, mennyire életszerű, hogy lekésnek három ember haláláról, pedig mindent látnak és hallanak kb tíz percig? Vicc.

A Lucky tehát nem hibátlan sorozat. De minek is a hibáról beszélni, amikor 10 millió dollárért képes saját gyerekük halálát végignézni egy anya meg egy apa. Ez zajlik most nagyban a világukban. Látlelet szó is jöhet, hamár közhelyesedik egy kritika.

Kellene még a Randi nevű festett hajú FBi-ügynökről is írni, a soroztabn meghal a társa, átveri a másik társa, közben neki is van gyereke, aki alig látja őt, szóval van itt baj rengeteg gyereknevelésileg.

A sorozat azt mutatja be, ha kellene ilyen zárszóféle, hogy mindenki próbálja meg a maga életét élni. A szüleink úgyis átbasznak, a pasink/csajunk úgyis elhagy/meghal, a beszélő plüssmackóból pedig kifogy az elem. 

Lucky Apple Tv – 2026

Főszereplő: Anya Taylor-Joy, Annette Bening és Timothy Olyphant. Alkotók: Jonathan Tropper és Reese Witherspoon

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.
kritika sorozat

Related Posts