Energiaválság extrákkal
Régen minden jobb volt. Például az is, hogy ha volt csatornahálózat Magyarországon, és így lehetett művelni a földeket akkor is, amikor nem esett az eső. Nem. Nem a Kádár-rendszerre gondolok, hanem az Árpád-korra. Bizony.
Kutatások szerint őseink (és őseink őseinek ősei…) már ezer évvel ezelőtt meg tudták ugrani azt a logisztikai feladatot, hogy elvezessék az esővizet, ha sok volt, illetve hogy vizet szolgáltassanak a földjeiknek, ha esetleg nem esett az eső.
Ezer évvel ezelőtt.
Ehhez képest Magyarország és annak összes kormánya immáron több mint száz éve nem tudja megoldani az ország öntözésének problémáját, és mint azt az idei rekordaszály és hőség megmutatta, most már az energiaellátásunk is veszélyben van.
Illetve nincsen energiaellátásunk, teljesen rá vagyunk szorulva más országok durván forintosítható jófejségére.
Egészen döbbenetes az, ami az elmúlt 40 évben történt, illetve nem történt. A magyar politikai elit egymás nyílt színi lemészárlása közben a színfalak mögött azért valahogy mindig leosztotta az adófizetők pénzét egymás között. Felszámolták a magyar ipart, beengedték a külföldi cégeket, bankokat, gúzsba kötötték és nevetséges szintre süllyesztették mezőgazdaságunkat, cserébe, ha jön egy meleg nyár, akkor teljes egészében vásárolnunk kell az áramot, és nincs vizünk, hogy jövőre is legyen kenyerünk.
A magyar politikai elit elérte azt, amit az elmúlt 1100 évben senkinek sem sikerült. Megszüntették Magyarország szuverenitását nagyjából teljesen.
A jó hír az, hogy bár a lakosságnak egy héttel ezelőtt még szabályoznia kellett a locsolását és az áramfogyasztását, a Sziget Fesztivál meg lesz tartva, hiszen mivel is kezdhetnénk annyi árammal és vízzel, amit egy hét alatt lövünk el pár tízezer gazdag ember táncikálására?
Tiszta szerencse…
| A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már
kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk
egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a
SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen. |



