Nem véletlen, hogy miről beszélünk. A multinacionális vállalatoknak és a globális gazdasági elitnek aligha érdeke, hogy a közbeszéd arról szóljon, miként koncentrálódik a megtermelt vagyon egy szűk réteg kezében, miközben emberek milliárdjai egyre kisebb szeletért versenyeznek.

Sokkal kényelmesebb, ha a figyelem kulturális és identitáspolitikai vitákra terelődik. Ki megy a Pride-ra ki nem, ki fogadhat örökbe cigány gyereket, és hányat? Amíg ezek uralják a címlapokat, kevesebb szó esik a bérekről, a nyugdíjakról, a lakhatásról vagy a megélhetésről. A fogyasztás viszont megy tovább: reklámok, streaming, közösségi média – minden, ami elfoglalja az embert, miközben a valódi problémák háttérbe szorulnak.

Szóval tényleg meleg van.

Olyan meleg, hogy még az is előfordulhat, hogy egy olyan országban, ahol az átlagnyugdíj 256 ezer forint, a mediánbér még az ezer eurót sem éri el, komoly gondok vannak az oktatásban, az egészségügyben, a vasúti és közúti infrastruktúrában, és az sem biztos, hogy ötven év múlva lesz elegendő fiatal, tömegek vonulnak utcára a melegek jogai miatt.

A szexuális kisebbségek jogairól lehet és kell is vitázni. A jogegyenlőség alapvető érték. A közbeszédben azonban úgy tűnik, mintha ez lenne a társadalom legégetőbb kérdése, miközben emberek millióinak mindennapi gondjai alig kapnak figyelmet.

Egyetlen valódi társadalmi vita maradt ezen a területen: a gyermekvállalás és a gyermeknevelés kérdése. Erről lehet eltérően gondolkodni, érveket ütköztetni, de ez sem változtat azon, hogy a magyar társadalom előtt álló legsúlyosabb kihívások egészen mások.

Miközben a média hosszú napokon keresztül képes egy-egy Pride-ról vagy identitáspolitikai vitáról beszámolni, sokkal kevesebb figyelem jut azoknak a problémáknak, amelyek tízmillió magyar életét érintik. A bérek, a nyugdíjak, az egészségügy, az oktatás vagy éppen a demográfiai válság ritkán válnak tartós közbeszéddé. Ezek az ügyek többnyire csak a választási kampányok idején kerülnek elő, aztán ismét eltűnnek a hírekből.

Lehet, hogy valóban meleg van. De néha az az ember érzése, hogy nem a hőség tompítja el a közéletet, hanem az, hogy a figyelmünket sikerült olyan vitákra irányítani, amelyek mellett a mindennapjainkat meghatározó kérdések szinte észrevétlenül háttérbe szorulnak.