A Kolorádó egy fiatalos fesztivál, dráa a belépő, drága a sör, az élémény súlyos tízezrekbe került. Múlt időben, mert idén elmarad, talán lesz jövőre, talán nem. Szépen lassan szűnnek meg, maradnak el a hazai fesztiválok, de a valós indokokat nem írják le sehol.

A Kolorádó közleményének legérdekesebb része nem az, amit leírnak, hanem az, amit nem. Nem azt írják, hogy a hatóságok ellehetetlenítették őket. Nem azt, hogy betiltották volna a fesztivált. Nem azt, hogy nincs rá közönség. Azt írják, hogy az új helyszín kialakítása egyre többe került, a fesztiválipar piaci nehézségekkel küzd, és végül csak olyan rendezvényt tudtak volna összehozni, amely nem felel meg az általuk elképzelt színvonalnak.

Magyarul: nem érte meg.

Persze ezt kulturáltabban fogalmazzák meg. Azt mondják, „nem méltó folytatást” tudtak volna csak összehozni. De ennek a hétköznapi magyar fordítása az, hogy a tervezett költségek és a várható bevételek nem találkoztak.

Valóban csak két lehetőség volt? Vagy egy teljes értékű, drága, minden igényt kielégítő Kolorádó, vagy semmi?

Mi lett volna, ha kisebb a fesztivál? Mi lett volna, ha kevesebb színpad van? Mi lett volna, ha kevesebb külföldi fellépő érkezik? Mi lett volna, ha nem kell minden évben nagyobbat, látványosabbat, profibbat csinálni? Mi lett volna, ha a fesztiválipar nem abba az irányba fejlődik, hogy egy hétvége ára lassan egy nyaralással vetekszik?

A közlemény egy mondatban tulajdonképpen elmondja a mai fesztiválipar problémáját: „kompromisszumokkal nem tudnánk azt az élményt adni, amit megszokhattatok tőlünk”.

Pedig a fesztiválok története éppen a kompromisszumokról szólt. A sárban állásról. A flebugyogó szarról. A spermával teli toi toi-ról. Az improvizációról. A félkész infrastruktúráról. Arról, hogy a zenével ízesített közönség fontosabb volt a komfortnál.

Ma pedig ott tartunk, hogy ha nincs tökéletes helyszín, tökéletes szolgáltatás, tökéletes infrastruktúra, tökéletes üzleti terv, akkor inkább nincs fesztivál.

Lehet, hogy a Kolorádó döntése gazdaságilag teljesen racionális. Sőt valószínűleg az. De közben felvet egy kellemetlen kérdést is: vajon nem maga a fesztiválipar nőtte-e ki azt a közeget, amelyből megszületett? Heló Diáksziget. Hiányzol.

Mert amikor egy fesztivál megszűnésének indoka végső soron az, hogy a kompromisszumos verzió nem fér bele a modellbe, akkor talán nem a közönség igényei lettek túl nagyok. Lehet, hogy az üzleti elvárások.

És ilyenkor az ember óhatatlanul eljátszik a gondolattal: mi lenne, ha egy kicsit kevesebb lenne mindenből? Kevesebb sztárfellépő, kevesebb marketing, kevesebb VIP-részleg, kevesebb szponzorfal, kevesebb profitelvárás. Lehet, hogy akkor nem lenne olyan látványos a fesztivál. Viszont talán lenne. A közösség, a közönség ezt várja.