Van valami különösen tanulságos abban, amikor a hatalom működéséről szóló vitákban egyszer csak megszólal az egyik kapuőr, és elmondja, hogyan működik a kapu.

Évek óta hallgatjuk, hogy az internet demokratizálta a nyilvánosságot. Hogy bárki megszólalhat, bárki eljuthat az emberekhez, nincs többé szerkesztői önkény, nincs többé politikai szűrés. Aztán egyszer csak kiderül: mégis van. Csak nem szerkesztőségnek hívják, hanem algoritmusnak, tartalomszabályozásnak vagy éppen híraggregátornak.

A Hírkereső körül kialakult vita azért érdekes, mert bepillantást enged abba a világba, amelyet a legtöbb ember nem lát. A hírfogyasztók azt hiszik, hogy a Google, a Facebook vagy egy hírgyűjtő oldal egyszerűen megmutatja nekik, mi történik a világban. Valójában valaki mindig dönt. Valaki eldönti, mi fontos, mi hiteles, mi fér bele, és mi nem.

A probléma nem az, hogy vannak szerkesztői döntések. Az újságírás erről is szól. A probléma akkor kezdődik, amikor egy szűk kör politikai vagy világnézeti alapon határozza meg, mely hangok juthatnak el az emberekhez, majd ezt objektivitásnak nevezi.

Különösen érdekes, hogy miközben Magyar Péter megjelenése szinte akadálytalanul söpört végig a digitális nyilvánosságon, sok más politikai irányzat egyszerűen láthatatlanná vált. Nemcsak a kormánypárti szereplők, hanem azok a baloldali, szociális programot képviselő hangok is, amelyek magasabb bérekről, erősebb szociális hálóról, mindenkit megillető lakhatásról vagy a nagy profitok nagyobb közteherviseléséről beszélnek.

Furcsa módon ezek a gondolatok gyakran nem kapnak teret. Mintha valahol valakik eldöntenék, hogy mely politikai alternatívák számítanak komolyan vehetőnek, és melyek nem. Aki beleillik a kívánt történetbe, annak megnyílnak a csatornák. Aki nem, az marad a periférián. Persze erre mindig van magyarázat. Az egyik „propaganda”, a másik „független”. Az egyik „dezinformáció”, a másik „közérdekű tájékoztatás”. Csakhogy ezek a címkék sokszor nem tényeket, hanem politikai ízlést tükröznek.

A digitális nyilvánosság korában nem az a legnagyobb veszély, hogy valaki hangosan beszél. Hanem az, hogy néhány láthatatlan kapuőr eldönti, kit hallhatunk egyáltalán. És amikor ezek a kapuőrök végre megszólalnak, néha többet mondanak el a rendszer működéséről, mint amennyit eredetileg szerettek volna.