Magyarország egyedül maradt

Hazai

Másfél hónappal a kormányváltás után kezd kirajzolódni az új kormány külpolitikai karaktere. Külpolitikai elemzőnk, dr. Hungarista Pista elemzését olvashatják.

A Fidesz-kormány alatt Magyarország szakított a duzzogás politikájával, és elkezdett érdekei mentén politizálni. Ez abban nyilvánult meg, hogy a mindenkivel való gyűlölködés és sértődöttség helyett elkezdtük nézni, kivel és miben lehetne együttműködni. A szlovákokkal és a szerbekkel baráti lett a viszony. A horvátokkal ugyan nem alakult ki különösebben jó kapcsolat, de nagyon komoly üzleti és gazdasági együttműködések garantálták – hogy meddig, azt most nem lehet tudni – a korrekt viszonyt. Az évről évre változó román kormányokkal is voltak próbálkozásai az előző kurzusnak, de ott annyira terhelt a viszony, hogy már a gyűlölködés visszafogása is komoly előrelépésnek számított.

Láss csodát: miután így kiegyeztünk a történelmi Magyarország helyén létrejött államokkal, tudtunk más szemmel nézni a nagyhatalmakra is.

Míg az előző kormányzat egyszerre volt jóban a három szuperhatalommal (USA, Kína, Oroszország), még azt a bravúrt is sikerrel vitte véghez, hogy kifejezetten jó kapcsolatokat ápolt a törökökkel, Izraellel, a türk népekkel, sőt még az arab országokkal is. Magyarország geopolitikai helyzetét tekintve ez nagyjából soha nem látott biztonságot adott az országnak egy olyan időszakban, amikor szinte mindenütt háborúk zajlanak.

Ettől még az Orbán-kormányok ízig-vérig kapitalisták voltak. Sajnos a jó külpolitika nem járult hozzá ahhoz, hogy az ország népét kevésbé rámolják ki a magyar és a külföldi multik. Sőt, sokan éppen az olcsó munkaerő és a laza munkajogi szabályozás miatt jöttek ide. De tény, ami tény: Magyarország külpolitikája már-már a világhatalmi játszmák érdemi résztvevőjévé tette az országot.

Nem véletlenül voltak dühösek ránk a franciák és a németek, valamint néhány kisebb, de jelentős diplomáciai befolyással rendelkező állam. Vagyis az Európai Unió két vezető hatalma és néhány kisebb magállam. Nekik egyáltalán nem jó, ha Magyarország erős, hiszen konkurenciát látnak bennünk, ahogyan a lengyelekben is. Leegyszerűsítve: Nyugat-Európa nem szereti az erős Kelet-Közép-Európát. Nagyon nem. (Lásd még: Magyarország és Lengyelország története 1500 és 1989 között.)

Magyar Péter másfél hónapos országlása alatt ez a nemzetközi keretrendszer elpárolgott.

A három szuperhatalom egyikével sincs érdemi diplomáciai kapcsolat, emellett sikerült Izrael miniszterelnökét is börtönnel megfenyegetni arra az esetre, ha Magyarországra látogatna.

Magyar Péter külföldi útjai Lengyelországba, Németországba és Franciaországba semmilyen érdemi támogatással nem kecsegtetnek. A lengyelek a balti államokkal és Ukrajnával vannak közös projektekben, miközben náluk is komoly belharcok zajlanak. Merz kancellár támogatottsága Németországban a nullához közelít, és Macron sem áll túl jól.

A 6000 milliárd forintnyi uniós támogatás esetleges hazahozatala semmilyen érdemi gazdasági előrelépéssel nem fog járni. Egyrészt valószínűleg nem sikerül majd lehívni a teljes összeget, másrészt a magyar költségvetés nagyságrendileg 40 ezer milliárd forintos. Nyilván jól jön minden pénz, de ennél sokkal több forrás kellene ahhoz, hogy hosszú távon és érdemben profitálni tudjunk belőle.

Arról nem is beszélve, hogy Franciaország és Németország soha nem volt Magyarország barátja. Számukra ugyanis egy erős Magyarország, amely szervezi a Kárpát-medencét és jelentős befolyással rendelkezik a Balkánon, egyáltalán nem kívánatos.

Óriási kérdés, hogy sikerül-e a Molnak megszereznie a még az Orbán-éra alatt megkezdett művelet keretében a szerb olajvállalatot. Ha igen, az tartást adhat az országnak a következő nehéz években. Ha nem, annak politikailag és gazdaságilag is beláthatatlan következményei lehetnek. Magyarország elveszítheti még meg sem szerzett befolyását a Balkánon, a Mol sérülékennyé válhat, kiszolgáltatott lehet külföldi cégeknek, és a nemzetgazdaság sok ezer milliárd forintos ügyletektől eshet el.

Összességében tehát sikerült előállítani egy második világháborús helyzethez hasonló állapotot. Akik a barátaink lehetnének, mert stratégiai érdekeik ezt diktálnák, azokkal összevesztünk. Akiknek pedig nem érdekük egy erős Magyarország, azok lettek a barátaink. Ennek első nagy próbája a Mol szerbiai térfoglalásának kérdése lesz.

Hogy klasszikussal fejezzem be soraimat: minden Magyarországnak szurkoló embernek egyetlen javaslatom van:

Térdre, imához!

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Related Posts