Furcsa világ felé haladunk. Nem is olyan régen még Gyurcsány Ferencnek voltak elszánt hívei, akik minden botrány, hazugság, hamisság, minden csalódás után is kitartottak mellette. Aztán Orbán Viktor körül épült fel egy olyan politikai tábor, amelynek jelentős része ma is rendíthetetlenül hisz benne, függetlenül attól, milyen kritikák vagy vádak fogalmazódnak meg vele szemben.

Most pedig új szereplők lépnek színre. A miniszterelnököt lopással vádolják, különböző családi vádak és pletykák kísérik, a másik ellen korrupciós ügyben folyik eljárás, mégis tömegek állnak mögöttük. Nem azért, mert mindenki biztosan tudja az igazságot, hanem mert a politikában egyre kevésbé a tények, sokkal inkább a törzsi hovatartozás számít.

A szurkoló nem mérlegel. Nem bizonyítékokat vizsgál, nem kérdez, nem kételkedik. A kedvencét védi, az ellenfelét támadja. Mintha nem választópolgárok lennénk, hanem futballhuligánok, akiknek a saját csapatuk akkor is győz, ha veszít.

Pedig a demokrácia nem rajongás. A demokrácia kételkedés. Az a képesség, hogy a saját kedvencünktől is számon kérjük ugyanazt, amit az ellenfelétől követelünk. Amíg erre nem leszünk képesek, addig újabb és újabb politikai messiásokat fogunk gyártani – és újabb csalódásokat is.
:::