Komoly politikai és akár jogi következményei is lehetnek annak, hogy a nyilvánosság elé kerültek a Diákhitel Központ és a Balásy Gyulához köthető cégek közötti szerződések. Összesen több mint 1,1 milliárd forintnyi kommunikációs megbízás ment ki azokhoz a vállalkozásokhoz, amelyeket ma már maga Magyar Péter is a NER egyik jelképének nevez. 

A korrupciógyanús  cégvezető ráadásul Magyar testvérének online lapjában tárulkozott ki, azért ott, mert az unokatestvér által elnökölt MTA-ban vagy a sógor által vezetett igazságügyi minisztériumban ez nem téma.

A történet politikailag azért különösen kellemetlen Magyar Péter számára, mert a szerződések jelentős része akkor született, amikor ő vezette a Diákhitel Központot. Magyar Péter az elmúlt hónapokban többször beszélt arról, hogy szerinte túlárazott és problémás konstrukciók működtek az állami kommunikációban. Csakhogy ha valóban így gondolta, akkor felmerül a kérdés: miért írta alá ezeket a megállapodásokat? 

Ez az ügy ugyanis nem egyszerűen politikai támadási felület. Hanem logikai csapda.

Ha Magyar Péter igazat mond, és valóban súlyosan túlárazott vagy szabálytalan szerződésekről volt szó, akkor vezetőként felelősség terheli azért, hogy ezek létrejöttek. Ha pedig nem volt probléma a szerződésekkel, akkor az egész korrupcióellenes narratívája omlik össze.

Vagyis két lehetőség marad:
• vagy éveken át asszisztált ahhoz, amit ma korrupciónak nevez,
• vagy most politikai haszonszerzésből próbál úgy tenni, mintha akkor semmi köze nem lett volna hozzá.

És itt jön a legfontosabb kérdés: lehet-e Magyarország miniszterelnöke valaki, aki saját bevallása szerint is olyan rendszert működtetett, amelyet most bűnösnek állít be?

Mert ha valóban igaz, hogy milliárdos közpénzek mentek el indokolatlan kommunikációs szerződésekre, akkor egy miniszterelnök-jelölttől minimum elvárható lenne, hogy ezt ne utólag fedezze fel, hanem akkor akadályozza meg, amikor döntési pozícióban ül.

A Balásy-ügy tehát nem egyszerű médiabotrány. Hanem annak a kérdése, hogy mennyire hiteles Magyar Péter korrupcióellenes szerepfelfogása. Mert nehéz egyszerre kívülállónak és bennfentesnek lenni.