Heti Hetesbe se való ócska vicc, hogy a magyar politika úgy tesz, mintha erkölcsi forradalom zajlana, miközben ugyanazok az emberek váltogatják a szerepeiket. Van ahol ezt árulásnak nevezik, az ilyen tipusú mrffiállamokban levágjak az ilyen emberek tökeit, beledarálják a csontjait a disznók ételébe, és a családjtagjait pedig felgyújtják. Nálunk az ilyeneknek szavazóik, követőik, vásárlóik és rajongóik vannak, ez Magyarország, a zordon Kárpátok népe.

Orbán Viktor felépített egy rendszert, ahol a lojalitás az egymáshoz kapcsolódás alapja, a közpénz pedig csak eszköz. Magyar Péter ennek a rendszernek a megtűrt és kitartott csatolmányos köreiből érkezve próbálja eladni magát kívülállóként.

Nem az a hányinger, hogy kritizálja – hanem az, hogy velük együtt lépésről lépésre, tégláról, téglára vett részt a NER sárgarépás életében, Orbán világának az egyik bűnöző bértapsolójáből lehet egy smasszer. Ez nem rendszerváltás, hanem szerepváltás. A maffiában árulás.

A hadügyben ez a történet szinte tankönyvi. Ruszin-Szendi Romulusz villámgyorsan emelkedett a csúcsra a NER kegyeltjeként, annyira szaladt fele a lófej, hogy a Kossuth-dijas Schobert Norbi helyett a kasszából kivett pénzből fogyasztotta le néretes pocakját. Kifejezetten jó kapcsolatokat ápolt a Fidesz köreivel, politikai és személyes szinten is . Ma pedig már a Tisza körül jelenik meg, mint „új” szereplő. Vele szemben Szalay-Bobrovniczky Kristóf a rendszer klasszikus figurája: milliárdos üzleti háttérrel érkezett a politikába, majd a hadsereg fölé került. A kettőjük nyilvános üzengetése inkább belharc, mint világnézeti vita – ugyanannak a közegnek két szereplője. Ne lepődjünk meg, ha egy random kantinban találjuk ma este őket egy literes kommersz barackpálinkával.

A gazdaságban a történet még kevésbé leplezett. Nagy Márton a Matolcsy féle közpénztalicskás jegybankból nőtte ki magát aki Orbán egyik közpenzes kulcsembere, aki ma már közvetlenül formálja a gazdaságot. Ez nem klasszikus szakpolitika, hanem hatalmi gazdaságirányítás. Mellette Kapitány István a globális és hazai elit határán mozog, egy igazi olajos – pontosan ott, ahol az állam és a piac összefolyik. Ez nem két külön világ, hanem ugyanannak a rendszernek két funkciója: az egyik kioszt, a másik alkalmazkodik. Meg Pintér Sandor is lájkolja, pedig nál nagyobb olajos nincs itthon.

A külügyben pedig már szinte nyíltan látszik, hogy a politika és a hálózatépítés elválaszthatatlan. Szijjártó “Lavrov” Péter évek óta a lojalitásalapú diplomácia arca, ahol a külpolitika egyben üzletpolitika is. Minél több közpénzt a külföldi cégeknek, hogy be legyen fogva a hazai melós szája. Ebben a közegben mozgott Orbán Anita is, aki szintén nem kívülről érkezett kritikus, hanem a rendszer részeként épített karriert. Ha kicsit jobban figyel, már regen a Fidesz-kormányban dolgozna, de valami közbejött. Amikor ezek az emberek egymást vádolják, az nem rendszervita – hanem ugyanazon elit belső konfliktusa.

És itt jön az axióma, amit sokan nem mernek kimondani: a Fidesz nem párt, hanem politikai szocializáció. Aki ebben nő fel – legyen katona, diplomata vagy gazdasági szereplő –, az megtanulja a játékszabályokat: lojalitás, kapcsolatok, erőforrás-hozzáférés. Pénz. Pénz. Pénz. Nomeg konszenzuális, lehetőleg felnőtt Pina. És persze Pálinka totális részegségig.

Ez nem kopik le arrol, ha valaki új zászló, új folyó, új csaj alá áll. A szereplők változnak, de a működés marad. És amíg ez így van, addig nem új rendszer épül – hanem a régi játssza tovább önmagát, új szereposztásban.

Ugyanazokkal a bértapsoló Noárokkal Pottyondykkal, Dopemanekkel, penzért pengető PICSÁ-val, rendszerváltó Nagy Ferókkal, Philipekkel, Hajdú Péterekkel és Szabo Zsófiákkal. Nem beszélve heremutogatö senkikkel, és a meghülyült Europa Kiadó zenekarról. Hogy azért az írás végén legyen kultúra is.