És csak azért van ez a szöveg, mert ahogy megtiszteltél minket a betegségeddel, mi is megtisztelünk az őszinteségünkkel.

Mélyen megdöbbentünk, mert az ember mindig megdöbben, ha valaki beteg lesz, és a rák különösen ilyen, mert nincs benne semmi emelkedett, semmi tanulságos, csak félelem, kiszolgáltatottság és az a nagyon személyes küzdelem, amit normális esetben az ember nem a kamerák előtt vív meg, hanem csendben, a legszűkebb körben, ahol még nem tartalom a fájdalom.

Aztán te ezt az egészet kivitted a nyilvánosság elé, négy év után, gondosan felépítve, parókalevétellel, saját magadról készített kezelési felvételekkel, kórházi képekkel, egy egész történeti ívvel, amely inkább hasonlított egy dramaturgiára, mint egy vallomásra, és itt kezdett el valami furcsán félrecsúszni, mert amit látunk, az már nem pusztán egy ember betegsége volt, hanem egy előadás. 

Mert közben jöttek a részletek a teljes összeomlásról, a fájdalmakról, a majdnem elvesztett harcról, a pénzhiány emlegetése, miközben egy ország ismer egy másik történetet rólad, és ez a kettő nem áll össze könnyen egyetlen hiteles képpé, hiába szeretnénk, mert az ember szeretne hinni, csak nehéz, amikor a történet minden megszólalással egy kicsit más hangsúlyt kap.

Azt mondod, nem akartál nagy felhajtást, mégis egymást követik a megszólalások, interjúk, posztok, majd a végén megérkezik a bejelentés, hogy könyv lesz belőle, és itt válik végképp világossá, hogy ez már nem csak egy betegség története, hanem egy felépített narratíva, amelyben a szenvedés is szerepet kap, funkciót kap, és ettől az egész kényelmetlenné válik.

Rubint Réka története így egyszerre megrázó és zavaró, mert miközben minden emberi reflexünk azt mondja, hogy drukkoljunk, gyógyulj meg, legyél jól, aközben ott motoszkál a másik érzés is, hogy valami olyasmit látunk, amit nem kellene így látni, ilyen formában, ilyen csomagolásban.

Drága Réka, gyógyulj meg, és hagyd a pénztermelést másra, mert ez az a pont, ahol nem a történet elmesélése számít, hanem az, hogy egyszer csak vége legyen ennek az egésznek, és ne maradjon utána semmi más, csak az, hogy túlélted.