Közös indulásra állapodott meg a Munkáspárt és a Szolidaritás Pártja a 2026-os választásokon
A Munkáspárt és a Szolidaritás Pártja szerdán közös közleményben jelentette be, hogy együtt indulnak a 2026. április 12-i országgyűlési választáson. A két párt azt hangsúlyozta, hogy a társadalmi igazságosság, a szolidaritás és a munkából élők érdekeinek védelme meghatározó szerepet kell, hogy játsszon a magyar közéletben. 
A megállapodás értelmében a pártok koordinált módon jelöltállításban és egyéni választókerületekben való részvételben működnek együtt, céljuk legalább 80 egyéni választókerületben való jelöltállítás. A közös lista sorrendjét a jelöltek sikeres ajánlásgyűjtését követően véglegesítik. 
Székely Sándor, a Szolidaritás Pártja elnöke a szocikk.hu-nak elmondta: a jobboldal már két háborúba sodorta bele az országot, és nem fogják hagyni, hogy egy harmadik is bekövetkezzen. Mint mondta, mindenki tudja, hogy az ország romjaiból a dolgozó emberek építették fel Magyarországot. Éppen ezért mostantól a munkásokat emberhez méltó életfeltételek kell, hogy megillessék, és a középpontba végre az ő sorsuknak kell kerülnie.
A felek kiemelték, hogy közös indulásuk célja, hogy a munkából élők, családok és kisemberek érdekeit hatékonyabban képviselhessék a következő parlamenti ciklusban. 
A megállapodást Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke és Székely Sándor, a Szolidaritás Pártja elnöke jelentette be. 
A megállapodás nyomán a 2026-os választási térkép egyértelműbbé válik: a politikai mezőnyben lényegében három jobboldali párt marad versenyben – a Fidesz, a Tisza Párt és a Mi Hazánk –, miközben a Szolidaritás–Munkáspárt közös listája önálló pólust képez.
A Kétfarkú Kutya Párt esetleges indulása mellett is rendszeresen arra kéri szavazóit, hogy a Tisza Pártot támogassák, míg a Demokratikus Koalíció továbbra is billegő pozícióban van, ideológiailag pedig neoliberális politikai erőként határozható meg, amely nem a klasszikus bérből és fizetésből elő választói igényeket képviseli.
A bejelentést követő estén elértük Huszti Andreát, a Szolidaritás Pártja alapítójaként arról beszélt, hogy példátlan támadáshullám indult el a párttal szemben.
„A tegnapi bejelentés óta olyan mértékű bántalmazás indult meg ellenünk, ami egészen elképesztő. Anyáznak, féregnek neveznek egy pártot pusztán azért, mert elindul a választáson és képvisel valamit. Ez egyszerre szomorú látlelete a közállapotoknak, ugyanakkor megerősíti bennünk azt, hogy az ami van, nem mehet tovább.”

| A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már
kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk
egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a
SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen. |



