Ungár Péter visszavonulása körül mesterségesen generált dráma zajlott, holott a kérdésnek semmiféle valódi politikai tétje nem volt. Parlamentbe nem jutott volna be, politikai mozgástere évek óta nem létezett. A visszavonulása nem egy korszak lezárása, hanem egy már rég halott projekt adminisztratív aktája.

Az ellenzék ugyanis hosszú ideje nem politikai közösség, hanem egy identitásalapú szektahálózat, amelynek egyetlen kohéziós ereje az O1G. Ez nem stratégia, nem világnézet, hanem indulati tic. És mint minden tic, idővel nemcsak zavaró, hanem bénító is.

A Fideszt nem „pszichopatákkal” lehet leváltani, nem morális hisztériával, nem napi erkölcsi apokalipszisekkel. A Fideszt csak önazonos, belső logikával rendelkező ellenzékkel lehetne legyőzni. Olyannal, amely nem kívülről importált politikai panelekből él, és nem abban meríti ki önmagát, hogy folyamatosan demonstrálja saját erkölcsi felsőbbrendűségét.

Csakhogy ehhez el kellett volna engedni az „örök-SZDSZ”-t. Azt a szellemi roncsot, amely három évtizede élősködik minden ellenzéki formáción, és amely minden politikai kérdést azonnal morális inkvizícióvá silányít. Az O1G nem lázadás, hanem ennek a gondolkodásmódnak a végstádiuma. Aki nem csatlakozik, az „fideszes”, „áruló”, „megalkuvó”. Így nem választást lehet nyerni, csak belterjes tapsversenyeket.

A Tisza Párt körüli eufória sem több ennél: új arc, régi szerep. Ha a Tisza veszít — és minden jel szerint fog —, az nem egyszerű vereség lesz, hanem politikai katasztrófa. Magyar Péter ugyanis megszerezte az ellenzéki vezér szerepét, és ahogy ez lenni szokott, az utolsó leheletéig kapaszkodni fog bele. Nem azért, mert gonosz, hanem mert a magyar ellenzéki rendszer erre kondicionál: maradj ellenzékben, mert ott nincs felelősség, csak erkölcsi póz.

Ez viszont automatikusan elvágja a következő választás esélyét is. Egy meggyengült, de még mindig hangos „vezető” blokkol minden újrakezdést. Így lesz egy vereségből nyolc év Fidesz, nem négy.

Az „örök-SZDSZ” még kibírja ezt a ciklust, aztán biológiai okokból eltűnik. Nem politikai vereségben bukik el, hanem jelentéktelenségben. És itt jön a történet valódi iróniája: ha a magát baloldalinak gondoló ellenzéki tábor 2030-ban egyáltalán létezni akar, akkor 2026-ban lehet, hogy az egyetlen racionális lépés nem az Orbán-ellenes szavazás, hanem az ellenzéki rendszer teljes összeomlásának hagyása.

Mert néha nem a kormányváltás az első lépés, hanem az ellenzékváltás.
És minél tovább halogatják, annál tovább marad minden pontosan ott, ahol most van.