„Elvitte a keresztet” – zavarodott férfi borzolta a kedélyeket a budai templomban

keresztény

Egy 34 éves férfi kedden kétméteres fakeresztet lopott el egy II. kerületi templomból, majd fellökte a sekrestyést, aki megpróbálta feltartóztatni. A férfit nem sokkal később a rendőrök elfogták, de olyan zavart állapotban volt, hogy nem tudták kihallgatni, kórházba vitték.

A HVG szerint a férfi a keresztet az utcán cipelve két bakancsot is rákötött, és útközben több emberrel összeszólalkozott. A dulakodás közben a kereszt egy piros lámpánál álló autónak is nekicsapódott, amitől többen megijedtek és elfutottak.

A történet egy újabb jele annak, mennyire elengedte a társadalom azokat, akik segítség nélkül sodródnak a valóságból kifelé. Egyre több az ilyen „furcsa eset” – valójában kétségbeesett emberek történetei ezek, akiket már senki sem kérdez meg, hogy miért vitték el a keresztet.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak