Súlyos buszbaleset Szolnokon – megszólalt a szócikknek egy sérült utas

Szolnok

Október 22-én reggel Szolnokon, a Varga Katalin Gimnázium előtt történt súlyos buszbaleset. A Szandaszőlős felől érkező helyi járatú busz letért az útról a Szabadság téri körforgalomban, és a járdára szaladt, majd az iskola épületének ütközött. A becsapódás erejét egy közeli fa csillapította, ami valószínűleg megakadályozta a még nagyobb tragédiát.

A baleset következtében 23 ember, köztük négy gyermek, szenvedett sérüléseket. Egy idős nő súlyosabb fej- és gerincsérüléseket szenvedett. A helyszínre két mentőhelikopter is érkezett, és a sérülteket kórházba szállították.

A baleset egyik érintettje a szócikknek elmondta: „Nagyon sokan voltunk a buszon, alig fértünk fel. Szerencsére a busz végében utaztam, nem elöl, ahol a becsapódás történt, így könnyebben megúsztam.”

A sérültet a helyszínről kórházba vitték, de később hazaengedték.

„A híd végén már valami nem stimmelt, érezni lehetett, hogy valami baj fog történni” – tette hozzá az utas a Szócikknek.

Azt is elmondta, hogy nagy volt a káosz, ablakokat kellett kitörni, hihetetlen szerencséje volt, és sok mindent át fog értékelni a jövőre nézve.

Egy másik szolnoki olvasónk arról számolt be, hogy a diákok gyakran cigiznek azon a helyen, ahol a busz becsapódott, ezért különösen szerencsésnek tartja, hogy senki sem cigizett akkor a diákok közül.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, és kéri, hogy aki a történtekkel kapcsolatban további információval rendelkezik, jelentkezzen.

 

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak