Ha egy nőnek az a szabadság, hogy lehajtsa a buditetőt, akkor neki az a szabadság. Ha meg a férfinak az, hogy megnézhesse a meccset, akkor neki az. Pont. A baj csak ott kezdődik, amikor mindketten azt hiszik, hogy a másik majd pont ugyanazt érzi fontosnak. Hát nem fogja. Soha. Ahogy a focidrukker sem fogja megérteni, miért élet-halál kérdés, hogy miért hagyta felhajtva a buditetőt, úgy a szerelme sem fogja soha megérteni, miért szent dolog a hosszabbítás.

Amúgy, csak mellékesen, idekívánkozásilag a wéce tetejének lecsukása a pottyantós budi kultúrájában egy innováció. Na mindegy, ez egy filmkritika amúgy.

Genovese Túlagyalt randevúja – ez a film címe – az őszinteségnek a hazudozásnak, a blöffnek, a kamunak, a képmutatásnak állít tükröt. Van benne lasagne, kigombolt ing, sarló, lehúzott bugyi, fagylalt, borosta, vörösbor, fű, terasz, jegygyűrű, használt óvszer, és fokhagymás tészta – mindez egyetlen lakásban.

A sztori rögtön a közepébe vág kint az Iliász: nem ismerjük a szereplőket, csak annyit látunk, hogy egy ötvenes, borostás férfi randevúzni megy egy gyönyörű harmincas nő lakására. Spoiler, azért hogy megdugja. A film egy lakásban játszódik, esznek, boroznak, mosolyognak, beszélgetnek, és eközben a fejükben négy-négy belső hang vitatkozik, hogy mit is kéne csinálni, érezni, észrevenni, gondolni, felfogni és mondani a dugásig. Az egyik azt mondja, „légy spontán”, a másik, hogy „légy óvatos”. Mire megcsókolnák végre egymást, addigra már a többféle személyiségük le is szavazta az ötletet.

Lara (Pilar Fogliati) fejében a feminista, nimfomán, romantikus és a kontrollmániás vitázik, Piero (Edoardo Leo) agyában a cinikus, bölcs, gyerekes és a reménykedő. Ők csak egy randevút próbálnak túlélni, de valójában önmaguknak hazudoznak.

Az este közben van mégis némi remény a karakterek megismerésére: Becsönget Lara exbarátja, telefonál Piero gyereke, de semmi különös – pont arra való, hogy megtöltsék a filmidőt. Kiderül, hogy a csávónak olyan gyereke van, akinek van apja, és a csaj is fel tud mutatni pár lefagyasztott petesejtet, nomeg egy gyémánytgyűrűt. Talán azért választott a rendező egy apa-lánya kettőst a főszerepekre egy katolikus országban, mert az ötvenes pasinak igenis legyen már gyereke, és a harmincas csaj igenis akarjon még gyereket. De akkor miért óvszerrel dugnak? Mégsem jó idehozni a hitet.

„Már semmit sem érzek, semmit sem értek,
Kezd kicsúszni a lábam alól a talaj,
Semmi baj, jól vagyok,
Nem fognak legyőzni,
Csak ki kell szabadulnom ebből a börtönből,
Egy nap úgyis szabad leszek,
Istenem!
Valakit, valakit,
Találnál nekem valakit, akit szerethetek?”

Ezt a QUEEN-nótát is eléneklik a filmben, mint egy rendes Pintér Béla-operában, frankón, gitárral és dobbal. Apropó, ez a darab mehetne egy színházban is, csak kevesebb párnával és bútorral. A filmben bútorfelújító csaj várja, hogy a borostás töritanár megteremtse számára azt akit szerethet. Na ez nem fog menni. Sosem.

A volt pasis gyűrűs jelenet után volt a film egyetlen őszinte pillanata, amikor a csaj a fal felé fordítja a borostást, és ingerülten arról vallatja, és persze egész szexista, tökvakarós, fingós, böfögős férfisereget, hogy milyen felső van rajta, hány fülbevalót visel és milyen harisnyát hord. Persze a pasinak fogalma sincs erről, mert nem ez a fontos. Azt nem kérdezte persze, hogy mekkora melle van és hosszú-e a combja. Létezik, hogy a csaj 30 évesen nem tudja, hogy mindössze ennyi érdekli az összes olyan ötvenes, negyvenes, harmincas huszas pasit, akik egy nőhöz felmennek szobára?

Na és azt is megtudhattuk a rendezőtől végre, hogy a nők orális szexe ahhoz hasonlít leginkább, amikor a csajok egyensúlyoznak egy gerendán. Ha fennmaradsz elélvezel.

Az orgazmus után is, és a film minden normálisabb pillanatában gyenge színészeink visszamenekülnek hazug belső vitáikba, ahol a feministák, romantikusok, cinikusok és önszabotőrök lakógyűlést tartanak.

Az egyetlen normális személyisége Larának a Scheggiát játszó Maria Chiara Giannetta, – aki amúgy sokkal jobb csaj mint a főszereplő – sötét, rövidhajú, szögfrizurás antiszoc punk csaj. Ő nem főzne a borostásra, nem öntene bort, nem érdeklődne a családról, nem kapna gyűrűt, csak magára húzná a pasit és kétszer elélvezne, perzse nem a saját lakásában, hanem egy kocsma vécéjében. (Buditető lehajtva.)

Bukowski azt írta, hogy a szerelem olyan, mintha egy pisivel teli nagysodrású folyóban mennél át hátadon egy kukányi szeméttel. Ebból az olasz dugásból nem lesz szerelem, viszont kiváló házasság simán lehet, amelynek alapja a hazugság, kamu, képmutatás és a híres megfelelési kényszer. Születni fog négy gyerek (katolikusok), lesz templomi esküvő sok olasz tésztával és távirányítós garázsbejárós házikó szép kilátással. És ebben az álságban élnek életük végéig: Ha én teremtem a te szabadságodat, akkor te miért nem teremted az enyémet?

A szerelem nem egy harmonikus állapot, ilyenkor az egót lehúzzuk a vécén, lehajtjuk a buditetőt, megengedjük, hogy fájjon, és már nem félünk többé a haláltól.

Akinek megadatik, hogy egyszer tényleg találkozik valakivel, akivel nem kell gondolkodni, csak létezni – az nagyon, de nagyon örülhet. Mindenki másnak marad a szeretet és a túlagyalt randevú.

Follemente / Madly, színes olasz romantikus vígjáték,
olasz nyelven, magyar felirattal, 2025, 97 perc
Rendezte: Paolo Genovese
Szereplők: Edoardo Leo, Pilar Fogliati, Emanuela Fanelli, Maria Chiara Giannetta, Claudia Pandolfi, Vittoria Puccini, Marco Giallini, Maurizio Lastrico, Rocco Papaleo, Claudio Santamaria
Forgatókönyv: Paolo Genovese, Isabella Aguilar. Lucia Calamaro, Paolo Costella és Flaminia Gressi
Operatőr: Fabrizio Lucci
Vágó: Consuelo Catucci
Zene: Maurizio Filardo