A magyar közbeszéd tele van indulattal, ha a nyugdíjról van szó. „Aki többet fizetett, kapjon többet” – mondják sokan, és első hallásra ez teljesen logikusnak tűnik. Csakhogy a mai magyar nyugdíjrendszer nem így működik, és soha nem is így működött.

A magyar rendszer felosztó-kirovó elven alapul: a most dolgozók befizetéseiből fizetik a mostani nyugdíjakat. Nincs egyéni nyugdíjszámla, nincs megtakarított tőke, amit valaki „visszakap” majd. A „saját járulék” mítosz — a valóságban mindannyian közösen tartjuk el egymást: mi a szüleinket, a gyerekeink majd minket.

A Szolidaritás Párt 400 000 forintos egységes nyugdíj-javaslata pontosan ebből indul ki:

ha a rendszer közös, akkor a méltóság is legyen közös.

Az ellenérvek és a valóság

„De aki többet dolgozott, többet fizetett be, az megérdemli, hogy többet kapjon!”

Ez igaz lenne, ha a nyugdíjrendszer egy megtakarítási számla volna. De nem az.

Pontosan úgy működik, mint az egészségbiztosítás: aki többet keres, valóban többet fizet be, de ha kórházba kerül, nem kap „drágább” műtétet vagy „extra ellátást”. Mert a rendszer nem befektetés, hanem szolidaritás.

A nyugdíjrendszer is ilyen. Nem pénzvisszafizetés, hanem társadalmi biztosítás az öregedésre.

És ha már biztosítás, akkor az a célja, hogy senki ne süllyedjen a létminimum alá, ne fagyjon meg télen, ne számolgassa, telik-e gyógyszerre.

„De akkor a munkakerülők is ugyanannyit kapnának?”

Nem. A javaslat nem arról szól, hogy bárki, aki soha nem dolgozott, ugyanannyit kapjon, mint aki 40-50 évet húzott le a gyárban, iskolában, kórházban.

A 400 000 forintos egységes nyugdíj a teljes jogú nyugdíjasokra vonatkozna – azokra, akik végigdolgozták az életüket, csak éppen alacsony fizetésért.

Ma Magyarországon több mint 400 000 ember él 120 000 forint alatti nyugdíjból. Ezek nem „lébecolók” vagy „csalók”, hanem ápolók, varrónők, vasutasok, postások, kisvárosi tanítók. Ők dolgoztak, csak éppen olyan rendszerben, ahol a bérükből sosem lehetett tisztességes nyugdíj.

Az uniós valóság: mi költünk a legkevesebbet az idősekre

Az Európai Unió átlagosan a GDP 10,9 százalékát fordítja nyugdíjakra.
Magyarország csupán 7,5 százalékot. Ez a különbség évente ezermilliárdokban mérhető. Nem a pénz hiányzik tehát, hanem a politikai akarat: hogy végre az emberek kerüljenek az első helyre, ne a presztízsberuházások.

Nem egyenlősdi, hanem biztonság

A 400 000 forintos egységes nyugdíj nem az egyenlőséget, hanem az egyenlő biztonságot jelenti. Nem arról szól, hogy mindenki ugyanannyit érdemel, hanem arról, hogy mindenki megérdemli, hogy emberhez méltóan éljen.

Az időskor nem kiváltság, hanem az élet része – és az, ahogyan a társadalom az időseivel bánik, mindig elárulja, milyen országban élünk.

A Szolidaritás Pártja abban hisz, hogy Magyarországon elég pénz van a méltó öregséghez — csak el kell dönteni, kinek az oldalán áll az ország: a nyugdíjasokén, vagy a kivételezettekéin.

Székely Sándor, a Szolidaritás Pártja elnöke