Három óra, tizenkilenc beszéd, nulla mondat a bérekről. A mai, Puzsér Róbert-féle „szolidaritási tüntetés” a Kossuth téren ismét bebizonyította, hogy az ellenzéki performansz ma is csak díszlet, nem tartalom.

A mikrofonért tolongó szólamgyárosok között ott volt Juhász Péter is, aki házkutatása után most az áldozati szerepet próbálta felvenni, miközben az ország nagy része továbbra is áldozat – csak nem a hatalomé, hanem a nyomoré.

Miközben a felszólalók nagy szavakkal „pártállamot” és „megtorlást” emlegettek, egyetlen egyszer sem hangzott el a minimálbéres takarítónő, a három műszakos gyári dolgozó vagy a 120 ezer forintból vegetáló nyugdíjas neve.

A „nép” csak statisztaként szerepelt – mint mindig, amikor a pesti színpadon a forradalmat színlelik azok, akiknek a lába alól régen kicsúszott a valóság.

A Puzséros tiltakozó iparág ma is jól pörgött: az önkéntes próféták elmondták a maguk reklámbeszédét, a közönség tapsolt, a sajtó kattintott, a hatalom meg hátradőlt. Harminc-negyven ember, aki önmagát nemzetmentőnek nevezi, egymásnak játszotta a hőst, miközben a tömegek, akikért elvileg szólnának, otthon számolták, marad-e pénz kenyérre hétfőig.

Valamiért ma kimaradt Majka, Azariah, Krúbi, Noár, Marci és a többi nagy tétben játszó vállalkozó.

A 444 szerint még a „Mocskos Fidesz!” skandálás is felhangzott – szívből, de céltalanul. Az Index szerint Puzsér a pártállamot szidta, az Origo közben videót közölt róla, ahogy állítólag kólázik az Inga kávézó mögött. Mindenkinek megvolt a maga szalagcíme, a maga kis botránya. A valóság viszont megint kimaradt.

És ez a legszánalmasabb: a tüntetés nem a hatalomnak szólt, hanem a tükörnek. A közönség az elégedetlenség díszletei között tapsolt azoknak, akik a tiltakozást hivatássá tették. Magyarországon ma a szegénység a legnagyobb ellenzéki párt – csak aki képviselné őket, azok nem tudnak hazudni, ezért a hazug, álszent és képmutató Puzséros tükörvalóságnak van képviselete, szigorúan csak kampányidőszakban.