Charlie Kirk és a politika végső felvonása

Amerika Charlie Kirk
Charlie Kirk

Charlie Kirk valójában stand-upos volt, csak nem az alkesz vidéket beszélte ki mint Bödőcs, hanem a szexualitást, gendert, vírust, fegyvertartást.

Már diákként rájött: nem kell különösebben sokat tanulni vagy dolgozni – elég, ha elég hangosan beszél. Ebből lett karrier: ő lett a „diákvezér”, aki hamar felismerte, hogy a botrány a legjobb befektetés.

És jöttek a mondatok, amik garantálták a figyelmet. Hogy a „fegyveres halálesetek megérik”. Hogy a bevándorlás a „fehérek lecserélését” szolgálja. Hogy a gender, a homoszexualitás, az abortusz nemcsak vitatéma, hanem a civilizáció vége. Féligazságok, túlzások, provokációk – pont annyi, hogy legyen belőlük hír, felháborodás, kattintás.

Kirk mögött szervezet, pénz, média állt. Ő maga pedig élvezte, hogy egyszerre imádták és gyűlölték. A politika számára nem döntések sorozata volt, hanem színpad: ahol ő a főszereplő, a közönség pedig vagy nevet, vagy fújol – de semmiképp nem marad közömbös.

Csakhogy a színpad egyszer csak véget ért. Nem retorikai vereség, nem választási bukás, hanem egy lövés. Orem városában, egy egyetemi rendezvényen találták el. Több ezer ember előtt, ott, ahol addig ő diktálta a tempót.

Kirk az utolsó fellépésén „FREEDOM” feliratú pólóban ült a sátor alatt. Cinikus irónia: az Egyesült Államok, amelyet európaiak alapítottak az indiánok földjein, rabszolgák verejtékén, háborúk és kizsákmányolások történetén át, most a szabadság jelszavát viselve távozott Kirk. Ebben a kontrasztban van az egész amerikai politika: harsány szavak, nagy eszmék, miközben a múlt és a jelen valósága egészen más történetet mesél.

Ez a halál nemcsak egy ember tragédiája. Szimbóluma annak a világnak, ahol a politika nem vitáról, hanem frontvonalakról szól. Ahol identitásokból fegyvert csinálnak, ahol a harsányság többet ér, mint az árnyalat. Kirk ebben sztár volt.

Charlie Kirköt megölték. Isten nyugosztalja.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak

Vélemény

Drága Réka, gyógyulj meg!

És csak azért van ez a szöveg, mert ahogy megtiszteltél minket a betegségeddel, mi is megtisztelünk az őszinteségünkkel.
Mélyen megdöbbentünk, mert az ember mindig megdöbben, ha