A Stromfeld Egyesület nem szoboravatásokkal vagy politikai nagygyűlésekkel írja be magát a baloldali emlékezetpolitikába, hanem kétkezi munkával: sírokat állítanak helyre, emlékhelyeket gondoznak, elfeledett történeteket tesznek láthatóvá.

Kalmár Szilárd elnökkel beszélgettünk Stromfeld Aurél örökségéről, a közösségi média szerepéről, a baloldali emlékezetpolitika lehetőségeiről – és arról, miért fér egy zsák cement a brigádtag lába alá, ha épp egy kis Volkswagenben indulnak munkára.

Honnan jött a gondolat, hogy emléket állítsatok Stormfeld Aurélnak és a munkáskatonáknak?
A magyar baloldal legtisztább és legtiszteletreméltóbb karaktere Stromfeld. Kemény katona, szociálisan érzékeny közéleti ember, ízig-vérig demokrata, akit azért, mert harcolt a hazájáért, Horthyék börtönbe zárnak. Az ő szellemisége egy szilárd alap, amire rá lehet építeni a baloldali emlékezetpolitika, sőt egy új magyar baloldal alapjait is.

Hasonlóan viszonyulunk a vöröskatonákhoz is, akik nem csak munkások voltak. A legkeményebb harcosok 19-ben a viharsarki szegényparaszti származású katonák voltak.

Mikortól működik az egyesület? Kik voltak az alapítók?
2023 novemberében alakultunk, egy korábban is működő egyesület tagjai hoztuk létre a Stromfeld Aurél Egyesületet. Olyan emberek, akiknek fontos a baloldal megmaradása kulturális értelemben, de politikailag is.

Mit éreztek, hogyan fogadják az emberek a tevékenységeteket? Vannak negatív visszhangok?
A tevékenységünk központi eleme emlékhelyek ápolása. Tizenkilences magyar és második világháborús szovjet vöröskatona síremlékeket hozunk helyre általában. Néha mást is, de Stromfeld szellemi örökségéhez méltó emlékhelyet. Így például 1945 januárjában meghalt fiatal partizánét vagy 56-ban a Köztársaság téren bestiálisan meggyilkolt katonatisztét is.

A fogadtatás általában pozitív. Mindenkinek vannak sírjai, mindenki tudja milyen szomorú az elmúlásnak az a része, amikor eldől a sírkő, elmálik a felirat és nincs aki azt helyrehozza. Mi ezt tesszük és ez egy megható dolog. Emiatt azok is tisztelnek minket, akik egyébként egy cseppet sem baloldaliak.

Negatív hangok is vannak. Ebben az országban államvallás szintjére emelték az antikommunista propagandát, elképesztő mély gyökeret eresztett a szélsőjobb szellemiség a lelkekben. Amikor renoválunk egy emlékművet például, ahol a román megszállók által lemészárolt emberek nyugszanak, akkor jön a mélymagyar értelmiségi és bekommenteli, hogy néha a románok is csináltak jó dolgokat. Ez jól mutatja, hogy mi is a baj a mai hivatalos emlékezetpoltikával, Schmidt Mária és Boross Péter szellemi örökségével.

Nagyon aktívak vagytok a közösségi médiában. Ez tudatos döntés volt, vagy egyszerűen csak így alakult?
Közösségi média nélkül ma már nem elképzelhető közösségi lét. Ráadásul a hivatalos média ingerküszöbét lehetetlen elérni. Amit csinálunk nem érdekli sem a kormánypárti sem az ellenzéki hírportálokat. Persze ebből is látszik, hogy nem véletlenül ürülnek ki ezek a helyek, válnak unalmassá és kerülik el ezeket az emberek.

A jobbos médiának egyébként túl komcsik vagyunk, a liberális médiának meg az a baja, hogy túl sokat emlegetjük 1919 honvédő háború jellegét. Meg mondjuk azt se szeretik, hogy mi oroszbarátok vagyunk, mert például az 80. győzelmi évforduló kapcsán inkább a szovjet háborús örökségre büszke orosz nagykövetséggel működtünk együtt és nem a banderista fasizmusra büszke ukrajnaival.

Szóval nem volt tudatos, így alakult. Amit csinálunk, az az egyszerű emberek által tiszteletre méltó és ennek hozadéka a temérdek lájk. A szimpátiához hozzájárul, hogy nálunk sok a meló és kevés a megosztó pofázás. Nem szájkaratézunk ellenfeleinkkel, inkább gondozzuk, ápoljuk meglevő értékeinket.

Milyen terveitek vannak a jövőre nézvést? Lehet hozzátok csatlakozni?
Csináljuk azt, amit idáig csináltunk. 81. évfordulója van Magyarország felszabadulásának. Most egy kicsit több szovjet emlékművet fogunk helyrehozni. Sok tervünk van. Jó lenne, ha csatlakoznának aktivisták, mert kapálni, ásni is kell, lájkolás jó dolog, de kevés. Aztán jó lenne egy normális autó, egy öreg kis volkswagenem van, nem fér a csapat.

Legutóbb is úgy mentünk, hogy az egyik brigádtag lába alatt volt a cement, a másik meg a hóna alatt szorongatta a diszperzitet. Jött volna még egy ember, de nem fért a kocsiba.

Szóval a terv az az, hogy még jobban, szebben tudjunk dolgozni. Ez a hobbink, mások kocsmáznak vagy horgásznak a haverokkal, mi temetőket járunk és évtizedes mocskot takarítunk el síremlékekről. Tök jó dolog.