Most éppen Ajsa Lunát „lincselte” meg a nemzeti Facebook-őrjárat, mert merte nem katonásan, hanem kissé másképp előadni a Himnuszt. Hát boruljon a nemzet szent asztala! Holott tudjuk: Kölcsey nem Erkel dallamára írta a verset (sőt, Erkel se mindig ugyanúgy húzta), és az idők során feldolgozták már sokan, de akkor nem volt választási kampány.

Nálunk a Himnusz olyan, mint a vasárnapi húsleves: pontosan úgy kell készülni, ahogy a nagyanyánk csinálta, különben családon belüli kultúrharc lesz. A baj csak az, hogy a „nemzeti felháborodás” ma már nagyobb koreográfiával zajlik, mint bármelyik popkoncert: kötelező szelfivel, caps lockos kommenttel és vérpezsdítő hazaárulózással.

Lehetne persze úgy is reagálni, hogy: „érdekes, új íz, nem az én ízlésem, de hallottam.” Ehelyett mindig a „nemzet haldoklik” gombot nyomjuk meg. Pedig Kölcsey, ha ma élne, talán maga is csak annyit mondana: „Uraim, csillapodjanak, az én szövegemhez is dukál némi szabadság.”

Kampány van, a széljobberes nácik már fel is jelentették a 24 éves csajt, a Fidesz lemondta Szijjártó falujában Ajsa Luna fellépését, még VV Zsolti is felháborodott. A neves celebnek biztos szarul megy az étterme, ha már a Himnuszból is ki akarja nyerni a maga osztalékát.

De hát nálunk a műfelháborodás is hungarikum. Úgy ragaszkodunk hozzá, mint a piros-fehér-zöld szalagos kokárdás attilás szaloncukorhoz: lehet, hogy máshol furcsán néznek rá, de mi el sem tudjuk képzelni nélküle az ünnepet.

Már alig várja a szerkesztőség, hogy Ajsa Luna koncertre mehessen.