A Magyar Kétfarkú Kutya Párt mindig is a magyar politikai élet kedvenc bohóckertje volt: festett kutyapadok, ingyen sör, vicces cigik, rózsaszín felhők és az a végtelen liberális önbizalom, hogy a közéletet nem kell halálosan komolyan venni ahhoz, hogy befolyásolni lehessen.

Csakhogy a bohóckert most mintha bezárná a kapuit. A 444 cikkei után a rajongók egy része vakarja a fejét: tényleg erről szólt az egész? Hogy Suzy és Kovács Gergő családi vállalkozása köré gyűjtöttek 300 ezer támogató aláírását, egy civil szervezetből csináltak pártot, majd a pártból életformát?

Ha ugyanezt egyházként csinálják, talán még adómentesség is járt volna.

Ami igazán furcsa, hogy a Kutyapárt eddig mesteri közönnyel nézte végig a kritikákat: a politikai támadások leperegtek róluk, a sajtócikkek fölött legfeljebb egy laza mémmel legyintettek. Most viszont két újságcikk elég volt ahhoz, hogy totális menekülő kommunikációba kapcsoljanak – hosszú Facebook posztok, képviselői kiállások, hosszas magyarázkodások, sőt, sértett hangvétel. Azzal érvel Gergő, hogy a nyaralás alatt neki 400 kilométert kell vezetnie idegállapotban! Mintha hirtelen maguk is elhitték volna, hogy ez nem vicc, hanem valóság. És talán éppen ez a fordulat az, ami a közönségnek is gyanús lesz.

Vajon mit csinálnak majd a heccből padot festő passzivisták, ha tényleg minden kiderül a „családi vállalkozásról”? Lehet, hogy újra ecsetet ragadnak – de ezúttal nem kutyapadot, hanem a saját arcukat festik vörösre a szégyentől. Mert a viccpártnál nincs kegyetlenebb pillanat, mint amikor a poén tárgya hirtelen maga a párt lesz.