Na, ByeAlex is felébredt. Felkelt, kinézett az ablakon, és rájött: itt bizony rendszer van. Sőt, nem is akármilyen! Olyan sötét, hogy még az éjjeliszekrényen felejtett okosizzó is elszégyelli magát. Úgyhogy fogta magát, és megírta a dalát. Persze nem holmi ukulele-pingvines nyavalygás, hanem kemény rendszerkritika, szintetizátorral, meg egy kis drónnézetes fájdalommal.

Hát, jobb később, mint soha. Vagy inkább: jobb kampányidőben, mint sehogy. Hisz most van itt az ideje az igazmondásnak, amikor az algoritmus és az ellenzéki szponzorcsomag is be van kapcsolva. Aztán jön a pénz. Pénzecske. Meg a díj, a podcast-meghívás, a fesztiválheadliner-szerep.

Nem arról van szó, hogy ByeAlex zenéje rossz lenne – de mintha az egész dalt egy NER-kompatibilis elektromos autó töltőállomásán dobták volna össze, miközben valaki a háttérben próbálta kitalálni, hogy mégis ki a főgonosz: Orbán, a Karmelita, vagy az üres bankszámla.

És közben persze ne felejtsük: amikor Majka Szijjártóval őgyelgett, valahogy nem volt ekkora zenei ébredés. Most viszont a pofátlanság – pardon, politikai érzék – új szintre lépett. A kormánykritika végre nem kockázat, hanem termék. Megvan a célcsoport, megvan a hirdetés.

ByeAlex, üdv a forradalmi merch-pult mögött. Csak nehogy valaki egyszer megírja rólad is az ő országukat.