Elhunyt Haraszti Péter, a TritonLife magánegészségügyi hálózat alapítója. Futás közben érte a halál – valószínűleg infarktus. Sok erőt és jó egészséget kívánunk szeretteinek.

Haraszti álma az volt, hogy egy országos magánegészségügyi hálózatot építsen – egy olyan rendszerben, ahol a TB-s ellátásra sok helyen már csak akkor kerül sor, ha az ember saját magát boncolja fel. A közegészségügy padlón, de a privát klinikák ragyognak, mint a szívultrahang képe. Csak hát a közpénzből képezték az orvosokat, akik most 35 ezer forintért nézik meg a koleszterinedet.

Valahogy ott rontottuk el, amikor az egészséget nem emberi jognak, hanem szolgáltatásnak kezdtük kezelni. Ahol nem az a kérdés, hogy meggyógyítanak-e, hanem hogy hány részletben kérjük az MR-t. És mi fizetünk. Fizetünk adót, járulékot, majd ha tényleg baj van, akkor egy magánkórházban fizetünk még egyszer, immár készpénzben.

Előfizetünk az egészségre. Havi szinten. Kamatra. Betegségre optimalizált csomagban.

A TritonLife e modell sikeres terméke volt. Egészség, csak luxusban. De tessék mondani, mikor döntöttünk úgy, hogy a jólét fogalma nem a gyógyulás, hanem a gyors gyógyulás lehetősége lett — azoknak, akik meg tudják fizetni?

Az üzletember futott. Talán a formáját tartotta. Talán a gondolatait próbálta utolérni. Vagy csak elmenekülni az állami sürgősségi osztály képétől. De végül őt is utolérte valami. Egy rendszerhiba. Egy leállás. Egy pillanat, ahol sem a VIP-csomag, sem a befektetői kapcsolatok nem segítettek.

És mi marad utána? Egy hálózat, ami talán tovább terjeszkedik majd. Egy cég, amely profitot termel. És egy ország, ahol az állami egészségügy továbbra is szűkülő vérerek között próbálja életben tartani magát.

Pedig talán nem kellene más, csak hogy végre oda menjen az adóforint, ahol a legtöbb a baj. Nem új magánklinikákba, hanem régi kórházakba. Nem egészséggel kereskedők zsebébe, hanem háziorvosokéba. Mert lehet, hogy Haraszti Péter álma üzleti szempontból logikus volt — de egy valóban egészséges országban soha nem lett volna rá ekkora igény.