Van egy mondat, amit sokan hallottunk már, talán még viccnek is szánják: „Pénz számolva, asszony verve jó.” Ez a mondat nem vicc. Ez a mondat a magyar valóság egyik legsötétebb tükre. Mert benne van minden: a generációkon átívelő némaság, a normalizált erőszak, az elnéző vállrándítás – és a szolidaritás hiánya, amikor végre valaki ki meri mondani az igazat.

A napokban láthattuk Varga Judit, egykori feleség és miniszter bíróság előtti kirohanását. Nem volt benne színház. Nem volt benne szerep. Egy nő volt ott, akit bántottak – fizikailag, érzelmileg, jogilag.

És miközben Varga, – akivel sok probléma van – beszélt, liberális újságírók, telex/444/24 stb, nők is, erőszakosan kérdezgettek mindenféléket, és nem hallották, nem látták meg ennek a nőnek a metakommunikációját. Rohanták le gátlástalanul utcán lépcsőn, mindenhol.

Miért?

Mert Magyarországon a bántalmazott nő nem hős, hanem kényelmetlenség. Zavarja a képet. Aki beszél a verésről, a manipulációról, a megalázásról, az „hisztérikus”, „lelki instabil”, „nem tudta otthon rendben tartani a dolgokat”.

És a bántalmazó? Őt megértik. Őt nem zavarják el. Nem rekesztik ki. Sőt: gyakran megvédik, mentegetik, „csak egyszer csúszott el a keze”, „valószínűleg a nő is provokálta”, „jó ember ő, csak rossz házasságban élt”. Jelen esetünkben, aki a bántalmazó Magyar Péterre rosszat mer szólni, az minimum fideszes szekértoló lesz, de ez csak a jobbik eset. Olyan durva alázásban és bántalmazásban részesül aki ilyet mer írni, hogy a  fal adja a másikat.

Ez a társadalmi közeg tartja életben a bántalmazás kultúráját.

Ahol a falusi közösségek nem szólnak, mert ők is így nőttek fel. Ahol a rokonok nem állnak oda, mert „a családi dolgokat nem teregetjük ki”. Ahol az igazságszolgáltatás nem mindig áll a nő mellé, mert a bántalmazás nem mindig hagy látható nyomot. Ahol a politika sem áll a nők mellé, mert a hatalom inkább a rendet, mint az igazságot szereti.

És mégis, vannak nők, akik ki mernek állni. Akik nem hallgatnak tovább. Akik nem hajlandók úgy tenni, mintha minden rendben volna.

Ezért fontos minden kiáltás. Minden mondat. Minden nyilvános kiállás.

Nem azért, mert Varga Judit tökéletes. Sőt. Hanem mert amit megélt – és amit sok más nő megél nap mint nap ebben az országban – az nem magánügy. Az közügy. És társadalmi szégyen, ha egy bántalmazónak nagyobb a szava, mint annak, akit bántott.

Itt az idő, hogy kimondjuk: a bántalmazás nem magánügy. Nem politikai csata. Nem férfi-nő háború. Ez az emberi méltóság határa. És aki nem a bántalmazott mellé áll, az a bántalmazó oldalán van – nincs középút.