Valahol félúton a stand-up és a szándékos félreértés között kóvályog Aranyosi Péter, mint egy ember, aki azt hiszi, hogy ha poénnak öltözteti a bunkóságot, akkor az már humor.

Aranyosi Péter most épp úgy néz ki, mint aki meglepetten áll a saját nyelvének romjai között, és értetlenül kérdezi: „Na de hát ez csak poén volt, nem?” Igen, ahogy a kerti slag is csak játék, amíg valaki nem köti a nyakadra. Mert a „vonatszökevény” nem geg, hanem történelmi trauma. A „dakotázás” meg nem humor, hanem egykori miniszterelnöki maradványhumor, amit a történelem már egyszer kiköpött, csak valaki most újramelegítette.

És akkor jön a Karinthy-gyűrű, amit most hirtelen visszavesznek tőle, mint akinek a humora lejárt szavatosságú tej volt a stand-up polcán. De ne legyenek illúzióink: ez nem erkölcsi megtisztulás, ez politika. Ez a kulturális tér letakarítása egy új kampány előtt, ahol a hatalom emberei (igen, Habonyék) épp úgy tologatják a figyelem bábuit, mint sakkfigurákat egy rozsdás táblán. És most az volt a terv, hogy dobjunk be egy jól ismert humoristát a nyilvános megszégyenítés ringjébe, hadd beszéljen erről a nép, ne arról, hogy mennyi egy paprika a piacon vagy mennyi forintba kerül ma reggel európainak lenni.

Mert amíg arról vitázunk, hogy Aranyosi Péter most hirtelen antiszemita lett-e vagy csak szimplán nem frissítette az empátia-szoftverét 2004 óta, addig senki sem beszél arról, hogy Európa legalacsonyabb minimálbéréből nehéz venni mozijegyet Miskolcon Mert amíg a közéletet egy stand-upos múltidézése tölti ki, addig nem kell elmagyarázni, hol van az EU-pénz, vagy hogy kinek jut stadion, és kinek jut CT.

Úgyhogy a Karinthy-gyűrű most nem értékítélet: ez egy gumicsont. Eldobták, mi meg futunk utána, mint a jól nevelt demokráciakölykök. És közben a hatalom hátradől, és elégedetten figyeli, hogyan vitatkozunk mi, „kultúrharcosok”, egy poénon, miközben a rendszer továbbnevet rajtunk — csak halkabban, hogy ne zavarja a kampányt.