Győrből jött a hír: újra Bajnokok Ligája-győztes a női kézilabdacsapat. A közvetítésekben örömkönnyek, lobogó zászlók, és a megszokott frázis: „ez őrület”. Valóban az. De talán nem úgy, ahogy gondolják.

Mert milyen „magyar siker” az, amelyet két magyar játékos jegyez, és tizenegy légiós arat le? Milyen „nemzeti büszkeség”, ahol a Rába-parti öltözőben több a francia szó, mint a magyar? Győrben ma már nem kézilabdacsapat van, hanem sportipari brand – mintha a Paris Saint-Germain sztárjait átoperálták volna át valami futurista edzőkomplexumba a Kisalföldre.

Ami igazán érdekes: ez a csapat egy olyan sportágban dominál, amelynek nézettsége, követése marginális Magyarországon. Az erőszakos hölgyek bajnoki meccsei üresen konganak, az utánpótlás csarnokokban csend van. A legendás Freencváros is egy szomszédos községben Érden játsza a meccseit, hogy még véletlenül se menjenek ki a Fradisták. Ez nem foci, nem kosárlabda, nem tenisz – hanem női kézilabda, ami az év többi napján láthatatlan a médiában.

És miből működik ez a nemzeti színekbe csomagolt multikulti luxusgép? Az Audi a névadó, amelyet a kormány iparpolitikája és adókedvezményei tartanak idecsavarozva. A Szerencsejáték Zrt. a megbízható pénzcsap, ahol az állam direkt utal az állami cégből egy másik állami célba. Az OTP sem független a politikai szándékoktól, a sporttámogatás ott is hűségkérdés. A miniszterelnök kedvenc sportága ugyan nem ez – de a logika ugyanaz: uralni, kisajátítani, beárazni.

Győri BL-győzelem? Talán. Magyar siker? Aligha. Ez inkább a rendszer diadala: ahogy pénzből győzelmet, légiósokból látványt, és kézilabdából politikai terméket gyártanak. Mi pedig nézzük, tapsolunk – és közben egyre kevésbé értjük, kihez is szól ez az egész.

A kép illusztráción a szintén zenész FTC.