Tíz kérdés, és tíz válasz tíz percben Székely Sándorral, a Szolidaritás Mozgalom elnökével

1. Miért van szükség szocializmusra a kapitalizmus helyett? Ez nem csak nosztalgia a múlt iránt?

Nem nosztalgia, hanem józan ész. A kapitalizmus mostanra olyan, mint egy kapzsi főbérlő: sokat ígért, de csak kihúzta a konnektort, amikor fűteni kellett volna. A dolgozók hátán araszol a gazdaság, miközben a profit kivándorol offshore számlákra.

A szocializmus nálunk nem vörös zászlókat és egyenruhákat jelent, hanem működő oktatást, elérhető lakhatást, méltányos fizetést és olyan egészségügyet, ahol nem a túlélés a cél, hanem a gyógyulás.

2. Ezer eurós nettó minimálbér? Nem túl meredek ez? Miből lenne erre pénz?

Meredek? Inkább az a meredek, hogy 2025-ben egy tál meggyes rétes többe kerül, mint egy óra nettó minimálbér. Ezer euró nem luxus, hanem az alsó határ, aminél kevesebbért nem lehet méltósággal élni. A pénz ott van – csak most épp máshol landol. A multikat meg lehet adóztatni rendesen, és a magyar állam is visszaszerezhetne egy csomó közpénzt, ha nem öntené betonba és baráti alapítványokba.

3. A zebra nagyon megy most a médiában, ami önöknél egy figyelemfelkeltő kifejezés. De tényleg ennyi balesetet okoz egy rosszul felfestett zebra?

Igen. Egy gyalogátkelő nem dísz, hanem életvédelmi eszköz. Ha este nem látod, reggel sem biztos, hogy látod. A “zebraminimum” lényege, hogy mindenhol legyen világítás, felfestés, és ott, ahol kell, lámpa vagy forgalomlassító. Ez nem NASA-technológia, csak odafigyelés – és életmentés. Mi sajnos látjuk a statisztikákat, és az emberekre figyelünk.

4. Az albérletárak tényleg elszálltak. De mit jelent az, hogy „az állam kezelje a ki nem adott lakásokat”? Ez nem lakáselkobzás?

Nem, nem akarunk senki ajtajára államosító piros matricát ragasztani. Csak annyit mondunk: ha nem laknak egy ingatlanban, ott áll üresen, vagy éppen nem lakásként használják, pl, ügyvédi iroda, masszázsszalon, delaertanya, az legyen inkább lakóingatlan megfizethető bérlakásként – állami közvetítéssel, rendes bérleti díjjal, szerződéssel.

Ez win-win: a tulaj kap pénzt, az állam biztosít lakhatást, a fiatal nem költözik vissza anyuhoz harmincévesen mert döntenie kell lakás vagy étkezés között. Lakóingatlanban lakni lehessen és kész. Véget kell vetni a befektetésnek hazudott lakásspekulációnak.

5. A fővárosi vezetést is kritizálják. Mi a baj velük, és mit csinálnának másképp?

A fővárosi politika most olyan, mint egy rozoga villamos: rángat, nyikorog, néha megáll a semmi közepén. A pártok ide-oda huzigálják, de a megállók – lakhatás, közlekedés, tiszta levegő – kimaradnak. Mi nem pártlogót akarunk plakátolni a házfalakra, hanem liftet az öregnek, zebrákat a gyereknek és elérhető albérletet a tanárnak. És még parkolni is lehessen.

6. Oktatás és egészségügy – mindig ezek a slágertémák. De mit jelent a tényleges ingyenesség?

Ingyenes iskola? Ma már a szülők is elvégzik a hetediket – a házi feladatok miatt. Az iskolai „ingyenesség” ott ér véget, ahol a fénymásolópapír elfogy. Mi szülők visszük a wc papairt, kézmosót az iskolákba. Ez vicc. Mi azt mondjuk: ne a szülő fizesse a különórát, hogy a gyereke bejusson egyetemre. Az egészségügynél meg: legyen orvos, ápoló, eszköz, és ne kelljen a magánba menni, ahová a hálapénzeket kivezette a kormány. Mert a magyar beteg már nem csak a neve miatt az.

7. A nyugdíjasok helyzete kritikus. De miből lesz élhető nyugdíj annak, aki 40 évig építette az országot, de a kassza üres?

Mi azt mondjuk: ne 40 ezer forint legyen a minimum nyugdíj, hanem 150 ezer – ebből már nem csak zsemlére futja. Ezek az emberek nem kérnek kegyet, csak elismerést. És pénzt. Méghozzá nem alamizsnát, hanem tisztességes havi jövedelmet. A kasszában meg lenne pénz, ha nem stadionra menne a vakbélműtét ára.

8. Vendégmunkások. Komoly politikai vita övezi a kérdést. Önök mit gondolnak erről?

Jöhet vendégmunkás, de ne azért, hogy a magyar bért lenyomják vele. Amit mi mondunk, az egyszerű: csak akkor alkalmazz vendégmunkást, ha neki is fizetsz nettó ezer eurót. Ne legyen másodrendű dolgozó. Ráadásul kötelező szakszervezeti tagságot is javaslunk, és egy kulturális alapképzést, hogy aki idejön, tudja, mit jelent itt élni – meg mit jelent, ha a boltban a „pékáru” mögött nem pék van, hanem adószedő.

9. Mitől más a Szolidaritás a többiekhez képest? Nem csak egy újabb színes logó a választási plakáton?

Mi nem vagyunk se piros, se zöld, se narancs. Mi az emberek oldala vagyunk. Nem pártot építünk, hanem közösséget. És nem nyomjuk a süketet kampány előtt, aztán négy évig hallgatunk, mint a sír. A Szolidaritás nem kér a politikai cicaharcokból, mi inkább kerítést javítanánk, amíg mások egymás zászlóját tépik.

10. Mi az utolsó mondatuk ehhez az interjúhoz? Mit üzennek azoknak, akik már nem hisznek senkiben?

Aki már nem hisz senkiben, azzal leülünk egy kávéra. Mert megértjük. De ha ők nem szólnak bele, akkor a döntést megint mások hozzák meg helyettük – és akkor marad minden úgy, ahogy most van. Mi azt mondjuk: gyere, és mondd el, hogy mi fáj. Mi nem megoldást ígérünk, hanem együttműködést. És néha egy jó szó is többet ér, mint egy kampánybusz.